A helyzet nem reménytelen

Ön is úgy érzi, hogy Európa a közelmúltban megrázta magát, és néhány egyeztetett, közös lépésnek köszönhetően visszatáncolt a szakadék széléről? Melyek azok az intézkedések, melyek révén Európában és a világ más tájain is enyhült a feszültség?

Egyértelműen pozitívan kell értékelni, hogy az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi júliusban megígérte, a kontinens jegybankja „bármilyen lépésre” kész, hogy megakadályozza az euróövezet szétesését. A pénzpiacok már a válság kezdete óta sürgették az EKB-t, hogy adjon erőteljesebb választ, vállaljon láthatóbb szerepet, hiszen ez az egyetlen intézmény, amely képes változtatni, fordulatot elérni. Az a bizonyos nyári megszólalás megnyugtatta a piacokat. Nincs ok azonban az elbizakodottságra. Ha a tönk széléről sikerült is elmozdulni, az euró válságának elmúlt két éve megtanított minket arra, hogy egy-két elhibázott lépés katasztrófába sodorhatja a gazdaságokat. Attól tartok, ezeket a hibás döntéseket a választott politikusok hozzák majd meg, akik a következő hónapokban nem lesznek képesek teljesíteni a megállapodások rájuk vonatkozó részét. Tartok attól, hogy az eurózóna illetékes vezetői között nem, vagy csak nehezen jön létre megegyezés a bankunió létrejöttének körülményeiről. Fontos tanulság, hogy az elmúlt két évben a pénzpiacok részéről kifejtett nyomás arra kényszerítette a politikusokat, hogy jelentősen módosítsák az Európai Monetáris Unió működését. Jól látszik, hogy ha a piac nem elég rámenős, a politikusok elkényelmesednek és nem cselekednek.

Hogy érzi az év végéhez közeledve, milyen bizonyítványt kap Európa a 2012-es teljesítménye alapján? Elmondhatjuk, hogy eljutottunk legalábbis a válság végének kezdetéhez?

Magamat is állandóan figyelmeztetnem kell, hogy az euróövezet megroggyanása mögött valójában egy kombinált államadósság- és banki válság áll. A probléma gyökere a bankszektorban található hitelek és a kormányok eladósodottságának elrugaszkodott mértékében található. A válság csak akkor fog befejeződni, amikor a befektetők meggyőződnek a hitelállomány csökkenéséről. Sajnos nem állíthatjuk, hogy 2012 a válság végének kezdetét hozta volna. Jó esetben eljutottunk a válság kezdetének a végéhez. Már bevetették a kibontakozáshoz szükséges eszközöket, és mind a befektetők, mind a politikusok átértékelték várakozásaikat a közeljövővel kapcsolatban. Egyelőre azonban az adósságcsökkentés és az alacsony mértékű növekedés fájdalmas ösvényén kell haladnunk.

Legalább odáig eljutottunk már, hogy a politikusok és a pénzügyi szakemberek egyre nagyobb összhangban értenek egyet a nemzetközi monetáris rendszer reformjának szükségességében?

Éppen ellenkezőleg. A politikusok megosztottabbnak tűnnek, mint valaha. Említettük a fix, illetve lebegő árfolyamok előnyeit. Az eurózóna az előbbi mellett kötelezte el magát, míg a világ többi tája soha ennyire nem volt kiéhezve az utóbbira. Még mindig nem dőlt el a kérdés, hogyan kell megváltoztatni a Nemzetközi Valutaalapon és a Világbankon belül a szavazati jogokat annak érdekében, hogy azok jobban kifejezzék az új globális gazdasági nagyhatalmak növekvő fontosságát. Nem tekinthetjük lezártnak a pénzügyi tranzakciós adóról folyó vitát sem az Európai Unión belül. A Bretton Woods-i egyezményeket egy gyakorlatilag még egypólusú világ írta alá, melyben az Egyesült Államok, és kisebb mértékben az Egyesült Királyság volt a hangadó. Ezzel szemben a jelenlegi többpólusú világrendben hosszú ideig eltarthat, míg konszenzus érhető el a nemzetközi pénzügyi rendszer jövőjéről.”