„Kiderült, hogy a csalásokkal, mutyikkal szerzett pénzeikről készült, és a görög hatóság kezeire jutott nyilvántartások szigorú magántitkot képeznek. A nyilvánosságot tájékoztató újságírót az elsőfokú bírósági ítélet rögvest börtönbe is dugta volna. Talán mégsem jut rács mögé, de a komprádorok mégis máig nyugodtan alhatnak.
Az EU-költségvetés ügyében hasonlóan hamis beszéd folyik. E téren az a politikailag korrekt tétel, hogy válság esetén mindenhol meg kell fogni a kiadásokat, és ez alól az EU költségvetése sem lehet kivétel. Szóval, akik ezt mondják, azok arra gondolnak, hogy az EU költségvetésébe befizetett pénzek kizárólag kiadásként értelmezhetők, semmi hasznuk sincs, akkor pedig minek a bankókat, sőt, az egyre több bankót kidobni az ablakon. Érdemes egy pillantást vetni a mi mennyi kérdésére is. Tudjuk, hogy minden tagország egyszerre befizető és a befizetések haszonélvezője. Csak a nettó pozíció számít, vagyis az, hogy ki mennyit kap, pontosabban mennyit vesz ki a kasszából. Erről szól az aggodalom.
A nettó befizetői csoportban a befizetések az adott országok GDP-jének 0,2-0,3 százaléka között ingadoznak. Már az előző, vagyis a 2007-2013-as tervezetben is dúlt a szűkkeblűség, mert Tony Blaire javaslatára a bruttó befizetések a GDP lehetséges 1,25 százaléka helyett egy százalék alatt maradtak. A messze fél százalék alatt maradó nettó pozíció statisztikai tévedésként is felfogható, hiszen a válságmentes években gyakori a tervezettől való ekkora eltérés, még a leggondosabb költségvetési tervezés mellett is. Ennyit a szűkkeblűségről.”