„Középen a semmi van, nem az igazság: hol tükörbeszédek vannak, ott az egyik nyilvánvalóan hamis beszéd. Ha van összekötő kapocs 1956 és 2012 között, akkor az a nemzeti szuverenitás témája, vágya, igénye. Magyarországot nem szabadság- vagy demokráciahiány, hanem szociális deficit sújtja, és leginkább emiatt van jelentősége annak, hogy a kormány hogyan birkózik az IMF-fel és a bizonyos nemzetközi pénzügyi, gazdasági csoportok érdek-képviseletévé züllött Európai Bizottsággal. Igazán megható, amikor különös módon előadott szónoklatában Bajnai Gordon a szegénységről ömleng, de az említett érdekcsoportok helytartójaként – rejtély, mit keresett vele egy színpadon az antikapitalista Tamás Gáspár Miklós – mégiscsak ő vett el egyhavi nyugdíjat és közalkalmazotti bért, nézte tétlenül a devizahitelesek vergődését. Amúgy jól emlékszik, 2010-ben a változásra szavaztak a polgárok: arra, hogy az a kormányzás, amelyet éppen akkor ő testesített meg, szűnjön már végre meg. Súlyos ügyekkel terhelt üzletemberi múltját ismerve pedig gyurcsányi gátlástalanság a részéről korrupciót meg hűbérurakat emlegetni. Az meg egyenesen szánalmas, hogy azért ácsolt neki színpadot az utóbbi húsz évvel szembeforduló Milla – akkor már Vona Gábor, Schiffer András vagy Dopeman jobb választás lett volna –, mert úgymond õ a legkevésbé hiteltelen figura a volt szocialista kormánytagok közül.”