’56-os érzés

„Ötvenhat éve mindenszentek és halottak napján, majd karácsonykor, a sötét, szétlőtt Budapesten, esténként szinte varázsütésre meggyulladtak a gyertyák az ablakokban. Nem volt internet, nem volt mobiltelefon, és nem volt semmi sem előre megbeszélve, de az emberek százezreiben az ötvenhatos érzés mindennél erősebb volt. A gyertyák akkor valóban csonkig égtek. Egy-egy pislákoló lángnál siratták a családok az elesetteket, szüleik, testvéreik, rokonaik, barátaik, osztálytársaik elvesztését, sirattuk mindannyian azokat a felkelőket, akiket november 4-e után végeztek ki, vetettek börtönbe, de szorongva gondoltunk azokra a tízezrekre is, akiknek el kellett menekülniük hazájukból. Az ablakokban égő gyertyalángoknál sirattuk Magyarországot, rövid kis szabadságunk, függetlenségünk, biztatónak ígérkező jövőnk elvesztését.

Ötvenhatos érzése valószínűleg nem volt 2006. október 23-án, a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján azoknak a rendőröknek, akik gumilövedékekkel a tüntető tömegbe lőttek, könnygázgránátokat hajigáltak közibük, vagy gumibottal és viperával verték véresre a békésen sétáló embereket. Parancsnokaiknak vagy az őket utasító szocialista politikusoknak sem volt ötvenhatos érzése, amikor e nemzeti ünnepen a kommunista hagyományokhoz híven erőszakot alkalmaztak. Inkább pufajkás érzületük lehetett, mint veseleverő elődeiknek, akik a szovjet fegyverek védelmében 1956 után ezreket gyilkoltak meg, tettek nyomorékká, tízezreket félemlítettek meg. Nem véletlen, hogy a liberálisok és a szocialisták mindent elkövetnek, hogy a most elfogadott nemzeti szellemű tanterv országosan ne nyerjen teret, ne kapjon létjogosultságot. Ebben az új Nemzeti tantervben végre méltó és kiemelkedő helyet kaphat az 1956-os forradalom és szabadságharc, kitörésének valódi okai, és az azt követő megtorlás részletes elemzése, s a forradalom leverésének messze ható következményei. Világosan kell látnunk, hogy még mindig léteznek ellenérdekeltek, akik elhazudnák, megmásítanák ötvenhatot. Milyen érdekes, hogy a holnapi tüntetés baloldali, liberális, millás meg mindenféle szervezői 1956-ról egy szót sem ejtenek, nem tűzik zászlajukra a szabadság, Magyarország függetlenségének jelszavait. Ez nekik nem fontos. Mintha nem 56 éve tört volna ki a dicsőséges forradalom. Amikor a balliberális oldal hatalomba került, az országot rendre csődbe juttatta. Amikor a kommunisták, szocialisták hatalmat kaptak, akkor nem tettek mást, mint megtagadták nemzetüket. Így volt ez 1919-ben, de a háború után is. Mindez persze ellentétes 1956 eszmeiségével, az ötvenhatos érzéssel. Egy biztos: egy magyart egy másik magyartól az különböztet meg, hogy miként viszonyul ötvenhathoz. Elfogadja a forradalom teljességét, világtörténelmi jelentőségét, vagy inkább az elvakult internacionalista eszmék nyomán keresi a forradalom és szabadságharc ellenforradalmi vonásait, esetlegesen az antiszemitizmust. Úgy vélem döntő többségben vagyunk azok, akikből nem veszett ki az ötvenhatos érzés, sőt a mindig újak, a fiatalabbak és újabb százezrek veszik át, teszik saját magukévá ötvenhat lelkületét. Ez ugyanolyan jogos öröksége minden magyarnak, mint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc.”