Mindent vissza!

„Megvan a Birodalom főcíme, a kórház alatt sötétlő mocsárról, a halál gyökereiről és a vézna vádlikról? Akkor jó, mert valami ilyesmivel indul Orbán filmje is, de nem a bőrfestők szennye fertőzi a földet, hanem Sartre és Marcuse, a feministák, az ateisták, a vallásszabadságot hirdetők és az antirasszisták. Bomlik, omlik, düledezik a régi, a szent rend, amiben mindenki tudta, hol a helye.

Ijesztő képsorok, meg kell kapaszkodni valamiben, és az a valami éppenséggel Magyarország.

Minden rossz, mi új!

Azt azonban nem lehet belevágni a választók arcába, hogy a régi világ nyomokban sem tartalmaz emberi jogokat, egyenlőséget nő és férfi, afrikai és ázsiai között, hogy nincs minimálbér és nincs társadalombiztosítás, hanem csak pántlika, körmenet és parádék a Ligetben. Ehelyett masszírozza Orbán a trágyát, ad elő zavaros meséket turulról, mustármagról, félázsiáról, szabadságharcosokról.

Na, persze, ha ez nem egy ilyen ország lenne, nem egy ilyen szétszórt, hepciáskodó néppel, akkor természetesen lehetne demokrácia, akkor maradhatnának a szakszervezetek, ellenzéki pártok, minimálbér és általános orvosi, akkor minden másképp lenne, de arról mégsem a miniszterelnök tehet, hogy ez a nép nem olyan, amilyennek lennie kellene, így aztán – ideiglenesen és kizárólag a kényszer hatására – ezek a vacakságok megszűnnek (felfüggesztődnek kicsinyt), lesz egy kemény tizenhat év, ameddig mindenki 16 tonnát rak, és utána – ha!, hangsúlyoznám: ha! (haha) – visszatérünk abba a kerékvágásba, amit mi vágtunk szögletes kerekeinkkel Európa hanyatló talajába.”