Fizessenek a szegények?

„A jelek arra mutatnak, hogy a mostani, a nemzetközi pénzügyes szakma mércéje szerint eddig legalább is nehéz felfogásúnak látszó magyar kormányzat hajlik végre az okos szóra, és az ortodoxia jegyében visszatér azoknak sarcolásához, akik a válságot előidéző tényezők hasznából egész biztosan a legkevesebbet látták. Nem bántja tovább ezért a multikat, a gazdag, nyereséges bankokat és azok még náluknál is jobb módú, milliárdos összegeket ide-oda utalgató ügyfeleit olyasmivel mint például a tranzakciós adó.

Veri inkább a csóró, védekezni képtelen pórnépet, amely nyomorult jövedelmét kénytelen-kelletlen és naponta a pénzkiadó automatákból feji le. Márpedig az elektronikus fizetés lehetőségének 100 százalékossá tételéig, vagyis amíg e kör vásárlásainak legjellemzőbb színhelyein, a sarki kisboltokban, uram bocsá' a kocsmában, de még az iskolai ebédpénz befizetésénél nem fizethet kártyával, ez a réteg tutira tejelni fog. Nem is akármennyit, évi 60 milliárdocskát dugván ezúton rendkívül nagyvonalúan, ha nem is éppen önkéntesen, a legatyásodott állam bácsi zsebébe. Az igazsághoz tartozik, hogy az idézett summába, pontosan nem ismeretes mértékben, de az Államkincstár sarca is beleszámoltatott, ám annak lényege könnyen beláthatóan nem egyéb, mint pénzek átpakolása az állam egyik zsebéből a másikba.

Ami pedig az önkormányzati segélyek úgyszintén bevezetendő plafonjának megállapítását illeti, a magunk részéről csak csodálkozni tudunk, hogy éles eszű, elit egyetemeken kitanult közpénzkezelőinknek csak mostanra ötlött szemébe ez a horribilis, évi nyolc milliárdra rúgó pénzpocsékolás, és vet neki véget valahára, egyszer és mindenkorra!”