Nincs alternatíva

„Ha tehát igaz, hogy a közös tüntetést azért volt olyannyira nehéz összehozni, mert mindkét civil szerveződés mindennél előbbre valónak tekintette saját önálló erejének, hatékonyságának bizonyítását, akkor még annak ellenére is okkal aggódhatunk, hogy ezúttal végül is megjött az eszük. Mert a hosszú huzavona sajnos azt mutatja, hogy a civilek körében is túl nagy a kísértés arra, ami a demokratikus parlamenti pártok viszonyában oly elkeserítő: a téves helyzetfelismerésre. Utóbbiak sem akarják megérteni, ha le akarják váltani a kormányt, következésképp belátják, hogy nincs alternatívája az ellenzéki erők választási együttműködésének, akkor az arra való feltétlen hajlandóságukról már most meg kell győzniük a választókat.

Kidolgozhatnak saját kampányokat, felmutathatnak önálló szakpolitikai programokat, és mindettől várhatják is a maguk támogatóinak számszerű növekedését - de közben kétségtelenné kell tenniük úgy a már nekik elkötelezettek, mint a még bizonytalanok előtt, hogy készek megkötni a győzelemre segítő szövetséghez szükséges kompromisszumokat. Vagyis az nem fog menni, hogy a hátralévő másfél év túlnyomó részében továbbra is egymás rovására kommunikálnak, majd az utolsó hetekben egyszercsak felszólítják híveiket, fogadják el a másik, addig elutált alakulat jelöltjét, mert az adott körzetben mégiscsak ő a legesélyesebb.”