Bizalom

„»Mit várunk az IMF-től? Tiszteletet, bizalmat.« Egyébként persze nem, mert zsozsót várnak: és leginkább azt szeretnék, ha egyenesen a KÖZGÉP számlájára érkezne, anélkül, hogy az IMF aztán negyedévente baszkurálná őket a számok miatt. Amúgy a tiszteletet ki kellene és lehetne érdemelni, mondjuk, konzekvens és racionális gazdaságpolitikával, de főként azzal, ha evidens volna, hogy a magyar kormány is osztja az európainak nevezett értékrendet, betartja a törvényeket, tiszteli a jogrendet és az erkölcsi normákat, s mondjuk a Fidesz-házirendnek is nívótlan paragrafusgyűjteményt nem nyilvánítja alkotmánynak.

A bizalom meg egyenesen az a fogalom, amelyik alapvetően meghatározza az egész nyugati világ működését. (Fukuyama!). És hát világos, ahogy nyugaton ezt értik, azt mi nem is kapisgáljuk. Hiszen másról sem szól a kormány és az EU elmúlt kétéves hányattatott viszonya, mint hogy a hatalmon lévők megpróbálták kijátszani a szabályokat, átverni a partnereiket és – belső fogyasztásra – mindezt elkeresztelték kuruc tökösségnek.

Pedig nem kellett volna annyira hülyének nézni a nyugati felet, hogy nem érti, mi is a pávatánc lényege, meg azt, hogy magyar politikus adott szava mit sem ér. A magyar kormány egy kellemtelen, megbízhatatlan partner képét alakította ki magáról, amelyik úgy viselkedik egy elit klubban, mint lopott rézkábellel bizniszelő félrészeg orgazda a sarki krimóban. És most nem értik, hogy miért nem bíznak bennünk, és miért nem hisznek nekik. Bármennyire igaza volna is sok kérdésben a magyar kormánynak, már senki nem veszi komolyan.

A nemzetközi bizalmatlanság és ódzkodás légkörében pedig pontosan azt nem lehet védeni és érvényre juttatni, amire a honi elöljárók oly előszeretettel hivatkoznak: a nemzeti érdeket.”