Nem Gyurcsány Ferenc felelős azért, ami történt, hanem az SZDSZ.
2012. október 05. 16:16
p
0
0
104
Mentés
„Nem Gyurcsány Ferenc felelős azért, ami történt, hanem az SZDSZ, »hiszen ő bizalmatlansági szavazást kért maga ellen, és az SZDSZ bizalmat szavazott neki, amit nem lett volna szabad megtenni a Kunczééknak akkor«.
Egy magán televízió honlapján jelent meg a fönti fejtegetés.
Heller Ágnes a liberális pártot tartja felelősnek azért, hogy Gyurcsány Ferenc nem távozott a hatalomból 2006-ban. A filozófusnő szavakban rögzítette a 2006-ban kialakult állapotokat. És a polgár elgondolkozhat.
Maradhatnak-e e nyilvánosságban a megnevezettek ezután…
Nem Gyurcsány Ferenc felelős azért, ami történt, hanem az SZDSZ, »hiszen ő bizalmatlansági szavazást kért maga ellen, és az SZDSZ bizalmat szavazott neki, amit nem lett volna szabad megtenni a Kunczééknak akkor«.
Mint minden rendszer, ez is úgy indul el most hódító útjára, hogy lendületesen hangsúlyozza, hogy ő „más”, hogy ő majd megmutatja, hogy lehet más a politika.
Ez mind szép és jó, de nem inkább a svédországi Helsingborgban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján elhangzottakról kellene tájékoztatnia a nagyérdeműt?
Dr. Erőss Pál unokája felmentette a KEHI vezetőjét.
p
2
0
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 104 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sky.net
2012. október 06. 08:23
kínosnak kínos heller re nézve ... mondjuk az utóbbi 10-20 évben nem ritka az önpofánköpés részéről ..csak kicsit hazudtam stb
Válasz erre
2
0
sky.net
2012. október 06. 08:20
na ha a főetikus bilobilt szed fura tünetek vannak , most meg már az saját retves önképe a fontosabb ????
gyurcsány pontosan tudta ahogy minden támogatója -heller is- hogy a bizalmi szavazás nem azért kell hogy leváltsák , hanem azért hogy fenntartsák a demokratikus látszatot... pontosan tudta mint mindenki hogy nem fogják leváltani , mert akkor oda a hatalmi üzlet
ezek után kitömik pl heller nyanya buxáját is , és akkor még utólag meg mászna kifelé a hatalmi mocsokból? banyek volt rá médialehetőség , mérnem visítozott gyurcsány takarodj -ozókkal ? lett volna feltűnés abból
ehelyett pályázatokat nyert , meg kitüntetéseket vett át tőlük és úton útfélen gyurcsány összeroskadt legitimitását védte...
Válasz erre
1
0
jenggot
2012. október 05. 23:33
Te meg kaptál valamit?
Dejóneked.
Válasz erre
0
3
jenggot
2012. október 05. 23:26
A böszme magyarok a hibásak, vagyis mi.
Gyurcsány megmondta rendbe kell tenni ezt a kurva országot. Nem hallgattunk rá.
Orbán Mária országáról papol meg Turul vérről.
Egy közepesen prosti országból 2 év alatt leharcolt vén, kopott, szifilisztől szenvedő rihe-rongyok lettünk akiktől elpártoltak a jól fizető kuncsaftok, és már mindekinek odaadjuk magunkat fullextrán és még mi fizetünk azért,
hogy foglalkozzanak velünk.
Válasz erre
1
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!