„A feltételek sokat javultak, ugyanakkor egyre kevesebb gyermek születik. Mit gondol, milyen okok húzódnak meg e jelenség mögött?
Ez persze nem orvosi kérdés, ha szétnézünk Európában, mindenütt keresik a válaszokat rá. Magyarországon mindig azt mondták, hogy nincs pénz, nem lehet finanszírozni két gyereknél többet. Ha az ember körülnéz, a katolikus Lengyelországban is, Olaszországban is csökken a szülésszám, de az összes jóléti nyugati államban ugyanez a tendencia. Nagyon összetett dolog ez. Azzal, hogy a nők egyenlővé váltak a férfiakkal, egyszerűen már nem érnek rá. Akinek dolga van, azért nem ér rá, mert akkor ki vigyáz a gyerekekre, amíg ő dolgozik? Ki teszi rendbe a házat, ki főz? Egy alkalmazott fizetése épp annyi, amennyit ő kap a munkahelyén, miből fizesse? Aztán van, aki egyszerűen kényelmi okokból nem vállal gyereket, legfeljebb egyet. Ma már rácsodálkoznak egy háromgyerekes családra. Még a vallásos családoknál születik egy kicsit több gyerek, de már ők sem annyit szülnek, amennyi adatik. (Hozzáteszem, ez azért nem is biztos, hogy baj, mert könnyen rá is mehet egy család, ha van nyolc-tíz gyerek: a szülőpár közötti harmónia felborulhat, a gyerekekre sem biztos, hogy jut elég idő.)
A várandós-gondozás során rengeteg kismamával találkozik. Hogy látja, mennyire szoronganak a szüléstől, a várandósság időszakától a nők?
Az először szülők alapvetően az ismeretlenségtől félnek. Akinek már van gyereke, nem ér rá azzal foglalkozni, hogy lesz-e stria a hasán vagy kell-e gátmetszés vagy sem, kell-e kenegetni magát olajjal vagy sem. A másodszor, harmadszor szülő már nem bújja annyira az internetet sem. Egy szőnyegboltban dolgozott egy kismama, nagy pocakkal. Kérdeztük, hogy mikorra várja a babát, mondta, hogy két-három hét múlva, de még bírja a munkát. Kérdeztem tőle, hogy második lesz-e? Csodálkozott, hogy honnan tudom. Onnan, hogy egyszerűen másképp beszél róla, sokkal természetesebben. De a szorongás persze ezzel együtt vele jár a terhességekkel, csak van, aki ezt hagyja felszínre jönni, van, aki meg tudja kezelni. Személyiségfüggő ez is.”