Bajnai a Szent Grál?

„Egy tüntetés - bassza meg -, nem valami parádé, ahol sok bohócot ünnepel a tömeg, de még csak nem is a híres Hyde park, ahol büntetlenül lehet hülyeségeket mondani egy emelvényről. Egy tüntetés az tüntetés. Egy szónokkal, egy vezérrel, egy céllal, egy akarttal, tömegegységgel, had ne soroljam tovább. Egy tüntetés az nem úgy van, mint a kereskedelmi tévék csinált műsoraiban, hogy vannak bemelegítő emberek és utána jön a főműsorszám. Lófaszt!

Egy tüntetés maga a műsorszám!

Ezt nem értette meg Bajnai, sem.

Egyszerűen elhitte, hogy vele le lehet győzi Orbán Viktort. Pedig nem. Múltja van. Súlyos múltja. Orbánt csak a Fideszen belülről győzhetik le, vagy magát a Fideszt győzheti egy ma még nem létező olyan konzervatív párt, ami a valódi jobboldali értelmiségre támaszkodva jön létre.

Bajnai tehát nem Szent Grál. De még csak nem is lehetőség, egyszerűen csak egy kétségbeesett reménysugár a baloldalon, akit mindenki meg akar kapni, de kizárólag magának. Olyan, mint egy elhíresült kurtizán a kupiban, akinek akkora műsora van, hogy… Pedig nincs akkora műsora. Műsora sincs. Bajnait a reménytelenség tette a baloldali ellenállók jelenlegi potenciális megmentőjévé. Az a reménytelenség, amiben a baloldal 2010 óta szenved. Hiszen nem csak a választásokat vesztették el, hanem hitelességüket is. Sőt mi több, a reményt arra, hogy visszatérhessenek a hatalomba. És itt nem a politikusokra gondolok, sokkal inkább a baloldali politika mögötti értelmiségre, akik egzisztenciájukat féltve próbálják most a szart valahogy visszalapátolni a lóba, akik bár felismerték az összefogás szükségességét, de legszívesebben egymás ölnék meg egy egy jó mondatért, vagy éppen most Bajnaiért. Akik nem képesek felfogni, hogy a baloldalnak az alapoktól kéne újjáépíteni magát, beáldozva a 2014-es választásokat. Akik képtelenek belenyugodni, hogy mindaz, amit évtizedekig sulykoltak egyik pillanatról a másikra semmivé lett.”