Következmény vagyok

„Az Egyesült Államokban a televíziós viták sokkal egyértelműbbek: tudott és vállalt dolog republikánus, illetve demokrata szemszögből elemezni egy-egy politikai szituációt. Ezek a szereplők nem címet, egyetemi státuszt, publikációs jegyzéket tolnak maguk előtt, azt állítva, hogy mindezek nevében fogalmazzák meg a véleményüket, hogy ők a katedra »szinkronhangjai« lennének. Nem, ők maguk a szereplők, és a vállalt meggyőződésükhöz nem használnak ilyen mankókat. Persze, az USA minden szempontból akkora piac, hogy például az aktuálisan ellenzéki »érzelmű« tévécsatornák is lehetnek nyereségesek, ellenzéki punditok is bírhatnak biztos egzisztenciával - de a Politico meg a Washington Post meg például azzal a luxussal küldheti be embereit a tévébe, hogy nem fog aztán egy vörösre üvöltött arcú politikus-samesz a főnöke nevében fenyegetőzni a mobiljukon. Nálunk meg kormányváltásonként a sajtó fele mindig csődbe megy!

Aki meg nem, az próbál megfelelni a nézői elvárásoknak. Ez a dolga - az viszont már a politológus-társadalom felelőssége, hogy meddig megy el ebben az utcában. Addig már mindenképpen eljutottak - önkritikus leszek: lefelé -, ahol én vagyok. Nem a színvonalban, de szakmaiságban, »politológusságban« van ez lejjebb annál, mint az egyetemi sztenderdek. És nem a vitapartnerek személye a döntő: lehet holnaptól minimum PhD-fokozatú politológusok eszmecseréjévé változtatni ezeket a műsorokat, lehet a bejáratnál belépőként méteres publikációs jegyzéket kérni, érdemi változás ettől nem lesz. Hiszen ekkor is díszhelyen fog ülni köztük az a politológus, aki Orbán Viktor mereven ágaskodó, kitörni készülő Férfiasságáról (így, nagy F-fel) értekezett rajongva. Tudomány, ühüm.

Az én helyem a politológusok vitájában egy következmény. Annak a következménye, amikor a szakmai reputációra igényt tartó politológust a műsorvezető javította ki a töredékszavazatok ügyében, vagy mikor a másik meg kormánypárti tüntetést, Békemenetet szervezett, majd elemzőt játszva nyilatkozott annak »sikeréről«. Ilyen kanyarok után a tudományos élet szenvtelen, fehér köpenyét már senki nem kapja vissza a ruhatárból.”