Szex egy fadarabbal - Deadmau5 hatodik nagylemeze

„A legfőbb probléma, hogy mikor igazán döngölős szeretne lenni, nem tud; mindössze halványan lüktet a hangfalból. Még egy bárgyú bólogatásra sem tud rávenni, hiányzik belőle a kellő húzás, amitől erőteljesebbek lennének a számok, és amitől meglenne a sodró lendülete. Fogós slágerekkel is megpróbálkozik Deadmau5, például a Chris Jamest vendégül látó klipes dalon, a The Veldten nagyon is érezni, hogy egy kellemesen dúdolható darabnak szánták, de valahol itt tűnik fel először az, hogy kőkemény, több mint egy órás dögunalom vár rám és ezt csak tovább erősítik az olyan egyértelműen töltelékszámokként kategorizálható darabok, mint a F'n Pig, a Maths vagy a There Might Be Coffee. Az egyik legnagyobb mellényúlást a My Chemical Romance-ből meghívott Gerard Wayjel éri el; a Professional Griefers electro-punk száma csak egy gyenge próbálkozás marad, ráadásul a refrén sem elég punk ahhoz, hogy igazán ütőképes legyen - tavaly a Bloody Beetroots és a Refused énekese, Dennis Lyxzén ezt ügyesebben csinálta.

Ami mégis megdobbantotta a szívemet egy pillanatra az a Closer könnyen megjegyezhető dallama volt, amire szinte biztos, hogy a hallgatóság többsége rávágja, hogy ez valahonnan ismerős. Naná, a Spielberg-klasszikus egyik legikonikusabb jelenetéből! Kicsit magaménak is kezdem érezni a számot, de a fellángoló gyermeki tűz csak egy rádióbarát house számmal kénytelen beérni a sejtelmesnek és futurisztikusnak képzelt világ helyett. A lemez legjobb pillanata, mikor Deadmau5 a hiphopba is belenyúl; a Cypress Hill-lel készült Failbait basszusa kellemesen búg, önfeledt mosolyra késztetnek az el-elrejtett hangminták, tök laza az egész. Ó, és mennyire kár, hogy ezután jön az újabb mélypont, Imogen Heap és a Telemiscommunications. Egy nagyon lassú és szerelmes dal, de annyira steril és élettelen, mintha egy olyan lánnyal szeretnék eltölteni egy vad éjszakát, aki az ágyban csak egy fadarab.”