Kit lehet még leminősíteni?

„Szögezzük le: a (sokszor téves) leminősítések általában erős politikai célzattal, zömében spekulációs megfontolásból, jó időzítéssel, egy szűk pénzügyi elit akaratából születnek azzal a céllal, hogy önbeteljesítő jóslatként érjék el kártékony hatásukat. Ami viszont az unió vezetőinek szavahihetőségét és a válság megoldására irányuló erőfeszítéseik kudarcát illeti – abban van igazság. Elég elolvasni azt a tegnapi hírt, miszerint José Manuel Barroso örömmel tájékoztatja a nagyvilágot, hogy akár már jövőre elkezdheti működését az egységes európai bankfelügyelet. Nem valami ilyesmit ígértek 2008-ban? Hogy azonnal cselekednek, rend lesz, ráncba szedik a piaci felügyeleteket és véget vetnek a bankárok ámokfutásának. Ehhez képest nem múlik el hét bankbotrány nélkül: nemrég derült ki, hogy Londonban valahol egy tucat bankár összehajol, és dönt a 360 ezer milliárd dolláros globális hitelpiac kamatlábairól.

Hogy kik ők, nem tudni, a találkozókról jegyzőkönyv nem készül, de minek, ha annyi is elég, hogy egymás között megbeszélik a klubban, mennyit kérjenek a frankért, a dollárért és az euróért? Ami pedig a független európai hitelminősítőt illeti: ennek a felállítását is évek óta biztosra veszik; most már csak az utolsó simítások kellenek, és kész. Ehhez képest sehol semmi, mert állítólag nincs rá pénz. Némi cinizmussal azt is mondhatnánk, hogy akkor ezt érdemli Brüsszel. Minősítse csak őket három amerikai lobbikör, ha már nem volt annyi bátorságuk, hogy összegründoljanak egy saját intézetet.”