Ilyen külügy minek nekünk?

„Ha tehát mindenről A Legfőbb Döntéshozó határoz, akkor nincs értelme a pro forma még létező, nyilván szakemberekkel is rendelkező külügyi tárca működését számon kérni, hiszen ha a Bem tér tényleg működne, akkor apparátusának tudásából adódóan két éve szükségszerűen fék és ellensúly lenne, nem pedig motor. 

Ha működne a Bem tér, nem sopánkodna kódolva, hogy a baltás gyilkos ügyében mindenről a KIM és Navracsics tehet. Ha működne a Bem tér, Martonyi János nem napokkal később, Svájcban fejezné ki, hogy »végtelenül sajnálatos, elfogadhatatlan és elítélendő« Safarov azeri kiengedése, szánalmas módon remélve, hogy Svájc majd segít a magyar-örmény kapcsolatok helyreállításában. Ha Magyarországnak lenne felelős Külügyminisztériuma, nem nézte volna tétlenül Kövér doktor erdélyi ámokfutását Nyirő-ügyben, és pontosan tudná, mi a frászt csinált a három magyar exrendőr Szíriában.

Szerencsére azért volt egy értékelhető, konkrét ígérete a külügynek, ez is Németh Zsolt szájából hangzott el: »Magyarország készen áll arra, hogy valamilyen módon közreműködjön az azeri és az örmény népet érintő regionális stabilitás megteremtésében.« Nem csodálkoznék, ha az azeriek és az örmények közös közleményben kérnék Budapestet, hogy további emberéletek megkímélése érdekében tartózkodjon a stabilitásuk megteremtésétől. A törékeny békével majd valahogy megbirkóznak maguk.”