„Fölfoghatatlan, hogyan képesek túlélni az egymásra torlódó válságokat, a pénztelenséget az egy főre eső havi 20 ezer forintos jövedelemből élő családok, a gyermektelen munkanélküliek és a kisnyugdíjasok.
Tapasztalatunk szerint úgy, hogy minden lehetséges munkát az egyébként lenézett és megvetett honfitársaink megragadnak – legyen az a multiknál végzett, rosszul fizetett monoton, vagy alkalmi »kenyér-szalonnáért« elvégzett nehéz munka az erdőn, a földbirtokon, szüret a szőlőültetvényeken, esetleg gyógynövénygyűjtés, fekete-, sokszor ki nem fizetett építőipari munka a városban, hetelve, ingázva, kínkeservesen lakva, 15-en a szoba-konyhában. E munkákból származó jövedelmek együtt a közmunka és a segély ritmikusan váltakozó bevételeivel menekülést jelenthetnek az éhezés, a fázás, a nyomor testet-lelket bénító szenvedései elől. Ehhez szükség van még szigorú és takarékos pénzbeosztásra, leleményességre és főképp kényszerű önmegtartóztatásra: kenyér helyett újra sütik a kovász nélküli cigány kenyeret, a bokolyit/vakarót/ punyét, ritkán van hús, akkor is a legolcsóbb csontos húsok, általában tésztával. A legszegényebbeknél erre sem telik. Nem jut a közüzemi díjakra, egyre több településrészt kapcsolnak ki a villanyáram-szolgáltatásból, sokan lopni kényszerülnek az alapszolgáltatásnak tekinthető áramot.
A legkiszolgáltatottabb, legnyomorultabb réteg az uzsorások hálójában vergődők. Az uzsorások több helyütt kiváló kapcsolatokat ápolnak a helyi párt- és közigazgatási elit hatalmasságaival.
A »gettólét patológiájához« hozzátartozik még az anómia, az értékvesztettség állapota, a bűnözés, a drog, a prostitúció, a társadalmon kívüliek saját törvényei szerint működtetett világa. A Jobbik erre a patológiára épített egy politikai stratégiát, s mint látjuk, sikeresen: szellemisége és akarata a magyar törvényhozáson, a kormányzáson, az igazságszolgáltatás működésén, a média befolyásolásában kitörölhetetlen nyomokat hagyott.”