„Mégis olyan fölháborodási hullám követte a cikket, mintha a szerző a rajtkőről vizelt volna a bajnoki medencébe. A Magyari-gyalázó bejegyzések pillanatok alatt ellepték a blogokat, a Facebookot, minden lehetséges fórumot. Egymás után jöttek a dühkitörések, miniesszék az eredeti glossza szándékos bornírtságán és parodisztikus gesztusain bőven túltéve. Aztán belépett persze a politikai szál, egy blog bedobdta, hogy Gyurta Jobbik-szimpatizáns (vagy olyasmi), és itt egy baloldali-zsidó összeesküvés próbálja őt kikezdeni, és akkor jöttek egymás után a szaksajtóból eltanult panelekből épített összesküvés-elméletek a speciálisan zsidó humorról, amelynek célja a magyarság gyarmatosítása és még számtalan marhaság.
Hajlamos lenne még tipródni az ember a magyaroktatás színvonalán vagy nehézségein, hogy vajon miképpen boldogulhattak ezek az emberek az általánosban vagy a középiskolában Karinthy vagy Örkény (egyébként ezerszer provokatívabb) szövegeivel, pláne Nagy Lajossal, Mrozeket vagy Ionescót meg már túlzás volna belicitálni. Vagy hogy milyen szerencsétlen körülmények folytán kerülhettek a sportolók is a legnagyobb politikai, történelmi és mitológiai alakok ultraszakrális dimenziójába? Hosszú.
Az viszont világos, hogy az abszurd műfajjal vagy a paródiával már kár kísérletezni a Kárpát-medencében, a legeredetibb szerzőt is letolja a pályáról bármikor egy telivér, ösztönös baromság. Az Élet a Legnagyobb Ionesco.”