„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
Amikor a spanyolok és a horvátok péppé zúzták a magyar férfi kézilabda-válogatottat az olimpián, a világ röhögött, sok buta magyar meg húzogatta a száját, mint egy unott prosti.
„Miután Mocsai és stábja előre tudta, hogy egy ilyen nehézségű sorozatterhelést nem lehet magas színvonalú, kiegyensúlyozott játékkal túlélni, vélhetően kiválaszott három meccset a sok közül: a Dél-Korea elleni kötelezőt, a Szerbia elleni vízválasztót, és a szerdai ki-ki derbit, a negyeddöntőt. A többi ment a levesbe: a dánok ellen jól játszottunk, de láthatóan nem lettünk öngyilkosok a vereség miatt, a spanyolok és a horvátok ellen pedig jól tudtuk, hogy semmi értelme 0 százalékig égetni az energiáinkat pusztán azért, hogy ne mondjuk 11, hanem például 3 góllal kapjunk ki a szuperklasszisok ellen. Aztán Dél-Koreát kiizzadtuk, Szerbiát legyőztük, a Izlandot pedig heroikus küzdelemben, hosszabbításban megvertük, s ott vagyunk az elődöntőben.
Okosak voltak a mieink, na. Pedig kaptak kritikát jócskán, az ellenfelek nevetve-szánakozva nézték a kínlódásunkat a pályán, a magyar drukkerek egy része pedig szidta a saját csapatát, mint részeg autós a saját anyját, mikor nekimegy a villanyoszlopnak. Sok buta magyar: azt sem tudja, hogy a saját vére, a saját népe fineszes, és képes legyőzni a világot. Nem pénzzel, nem erővel, aggyal. Kultúrfölény a sportpályán: hajrá, Magyarország!”