„Keresztelőnk volt a nagy mínuszokban, Olyan esküvő formában. Három zenész jött hintón muzsikálva, a keresztelősök autóban. Szórták a kukoricát meg a rizst. Nem értettem gyülekezeti tagjaink miért kedvetlenek. Mikor az istentisztelet végén kiértünk az ajtóba, seperték a kukoricát, meg lábuk orrával tologatták a férfiak. Csak kibökte egyikük. Ez e te kukoricád, amit tavaly nyáron loptak le több hektárról. Még feljelentés is született.
A legtöbb esetben kiderül kik azok. Sokszor el is kapták őket. Nincs következmény.
Most, ez azt jelenti a napokban, sok emberrel beszélgettem, aki pontosan azt mondják, mint a Hajdú-Bihari faluban, minek dolgozzunk a kertjeinkben. A zártkertekből elviszik a ház fém alkatrészeit, a kert gyümölcseit, a szőlőt. Mindent. De a házaink melletti kertekből is.
Ez egy káros folyamat. A dolgozó ember sikertelensége, és kudarca. Milyen választ tudnak adni ebben a helyzetben? Abbahagyják a munkát. Az emberek értelmetlenül nem fognak dolgozni. Elszoknak az öngondoskodásról. Páran agresszívek lesznek, és szervezkedni fognak. Hívni fognak ehhez külsős bármilyen szervezetet. Önbíráskodásba kezdenek. Esetleg maguk is bűncselekményeket fognak elkövetni. Elköltöznek.
Ez a társadalom kudarca is.
Még nem tartunk ott, mint a Hajdú-Bihari faluban. De már mutatkoznak a jelek. Milyen vége lesz ennek? Milyen indokokkal lehet menteni ezt az állapotot? Milyen indokokkal lehet mentegetni ezeket az embereket? Kinek a feladata, hogy ez a törvénytelenség ne legyen természetes? Kinek a felelősége, hogy ne ezt tekintsük normális állapotnak? Kinek kell a szociális problémákat megoldani? Kinek felelősége túllátni a rövidtávú politikai érdekeken?”