Székelyek generációs űrben

„Ma még ugyan több ezer családnak biztosít megélhetést a Székelyföldön a fafeldolgozás, de ezek a munkahelyek nincsenek biztonságban. A fafeldolgozó vállalkozások egyre inkább teret veszítenek az európai piacon, a tevékenység egyre kevésbé jövedelmező, a kiadások és a bevételek közti rés egyre zsugorodik. Multinacionális cégek vásárolják fel a székelyföldi magyarok erdeiben kitermelt fát, és rönk formájában viszik el, miközben a helyi fafeldolgozók nyersanyag nélkül maradnak. Ha ez a helyzet továbbra is fennáll, akkor előbb-utóbb oda jutnak a vállalkozók, hogy kénytelenek lesznek bezárni műhelyeiket, gyáraikat, utcára téve több száz munkavállalót. Számítások szerint évente több mint háromszázezer köbméter fát termelnek ki és adnak el idegen cégeknek a Hargita megyei erdőkből. A multik anyagi lehetőségei bőven megengedik, hogy az árveréseken fölé ígérjenek a székelyföldi cégeknek, így az utóbbiak egyre nehezebben és egyre magasabb árakon tudják beszerezni a nyersanyagot. Arra is van ellenben példa, hogy merő rosszindulatból az ugyanakkora összeget kínáló székely céggel szemben is az idegennek adják el a fát az erdőtulajdonosok.

Még elgondolkodtatóbb, hogy a Nyugatra kivándorolt székely fiatalok már szinte generációs űrt hagynak maguk után. Egyedül maradt, szépkorú szüleik pedig az első kopogtatónak csaknem bagóért odaadják a kommunista államosítás után kínkeservesen visszaszerzett erdeiket. Ilyen körülmények között pedig már egyáltalán nem mérvadó számukra az sem, ha a kopogtató románul vagy – nemritkán – arab, török nyelven rázza a galambdúcos székely kapu kilincsét. Csak vigyék, és pénzt adjanak érte – dörmögi morcosan a góbé kalapja vagy bajusza alá, s már nem számít sem Tamási, sem Nyirő, sem Wass intő vagy megtartásra buzdító szava.

Ebben a helyzetben készülnek e kizsigerelt, kifárasztott és kiéheztetett, a kilátástalanság szakadékába taszított, de szerencsére a gyökereire még büszke nép elöljárói olyan tömegdemonstrációra, amilyen még nem volt az elmúlt tizenöt esztendőben. (...)

Az hírlik a székelyekről, hogy erős, furfangos és büszke nép, s mindig, minden körülmények között kiáll az igazáért. Se szeri, se száma a többnyire valós történeteken alapuló adomáknak és anekdotáknak, amelyek főszereplői azok a bicskás atyafiak, akik még a szomszédos falukból érkezetteket sem nézik jó szemmel egy-egy szüreti bálon vagy zenés-táncos mulatságon. Nagy dilemmám, hogy ők el szoktak-e menni a hívó szóra, s ha eddig nem tették, szeptember elsején mégis ott lesznek-e, ahol végre tényleg erőt kell és lehet mutatni.”