„A kutatás alátámasztani látszik azt az Európában jól ismert történeti folyamatot, amelynek a lényege az egyháziasság és vallásosság szétválása. Míg az embereknek az egyházból való kivonulása valóban drámai, addig a folyamat nem vezet egyértelműen ateizmushoz, hanem inkább jellemző a kutatásban önmagukat »nem vallásosként« meghatározók attitűdje: a »nem vallásos« nem feltétlenül »ateistát« jelent, hanem sokkal inkább azt, hogy nem vallásosak a szó egyházias értelmében. Más fogalmakkal, Európában ez a kulturális kereszténység jelensége. (...)
A kérdés természetesen az, hogy az eddig ismert tendenciából – egyháziasság és vallásosság szétválásából – hosszú távon mire lehet következtetni. Vajon a történelmi egyházak kiürülése továbbra is folytatódik-e? Vajon az elegyháziatlanodás folyamata egy általánosan elfogadott ateista világkép kialakulása felé vezető út része - e? Vajon modernitás és ateizmus tényleg egymást feltételező fogalmak-e? Történelmi távlatok hiányában ezekre a kérdésekre ma még nem lehet válaszolni. Mint tudjuk, minden történet csak a vége felől értelmezhető. Addig marad a feltételezett jövő.
Ám azt tudni lehet, hogy alakuljanak bárhogy is a történelmi folyamatok, az »Isten-kérdést« nem lehet levenni a napirendről: az ember számára nincsen semmilyen biztos értelmezési keret, melynek alapján létének végső vonatkozásaira egyszer s mindenkorra magyarázatot tudna adni. Marad tehát a hit. Még az ateistának is.”