Gulliver Európában

„Úgy jártunk az unióval, mint a gyerek Szabó Lőrinc Debrecennel. Csodát várt, és saját szemével látta a feliratot, Óriás és ékszerész, aztán, anélkül hogy egyetlen óriással is találkozott volna, a cégér másnapra Órásra váltott. Hát úgy látszik, mi is csupa-csupa órás közé csöppentünk. De ezek még órásnak sem igazán hatalmasok, mert a menők, az igaziak azok kívül maradtak, ők nem kértek a nagy közös európai álomból, ők szigorúan őrzik saját álmaikat és vágyaikat a hegyek között, az Alpokban. Mintegy igazolván egyik miniszterelnökünket, hogy az unión kívül is van élet. És tényleg van. Az persze más kérdés, hogy milyen, és az is, hogy megtehetjük-e itt, Európa középperemén, hogy szegény legényként úgy viselkedjünk, mint a sváj­ciak. Hőzönghetünk-e, miközben kint a fenekünk a nadrágból?

A válasz persze az, hogy nem, egyáltalán nem hőzönghetünk, elvégre mi tartjuk lyukas kalapunkat a Nemzetközi Valutaalap orra elé, aztán az vagy beleköp, vagy tesz bele valamit. És az sem vitatható, hogy egy-egy kölcsön feltételeit általában a kölcsönt adó és nem a felvevő szabja meg. Csakhogy mi nem idegen kéregetők vagyunk, hanem családtagok. Egyenjogú tagjai az uniónak és a valutaalapnak, éppen ezért talán egészségesebb lenne, ha nem koszos idegenként bánnának velünk. Nem húzgálnák a fülünket, nem adnának kokikat meg körmösöket, s egyáltalán, felnőttként tekintenének ránk. Nem óriásnak és nem is törpének néznének bennünket, hanem felnőttnek. Néha-néha botladozó, még mindig a helyét kereső, de önálló nemzetnek, amely el tudja dönteni, hogy mi jó neki. Nemzetnek, amely, ha családon belül segítséget kér, nem kioktatásra és alamizsnára vár.”