„Nem én vagyok az egyetlen, aki számára a halálos félelem miatt eltitkolták ősei a zsidóságukat. Az Szegedi Csanád személyes szerencsétlensége, hogy a »szabad világban« a náci érzéseket már nem kellett eltitkolni, s így neki az apai zsidógyűlölet egy természetes feszültséglevezető közeg lehetett. (Ahogy nálunk Tormayt, Ritoók Emmát, Kozma Miklós Kamenyec-Podolszk miatt elhíresült belügyminiszter rokont, Kemény János nyilas külügyminisztert eltitkolta a család az ősök között.)
Látni kell az embereket az ügyek, az ideológiák mögött. A fundamentalista neoplatonizmus fekete-fehér világa megnyugtató terápia annak, aki lelki sérülései miatt bajban van. Amíg nem ismer valaki zsidókat személyesen, egy náci párt tökéletesen megfelelő terápia: az apai hidegségmiatti bajtársiasságvágyat megoldja a gárdázás, a gyász miatti haragot levezetjük a kisebbségeken. Most Szegedi Csanád az egyetlen jó lépést tette: ha meg akarja tudni, mit jelent az ősei hagyománya, ezt a leghitelesebben a kabbalista neoplatonista fundamentalista »szektában«, a lubavicsieknél tudhatja meg. És a legkevesebb kompromisszumot itt kell tennie, mert a szerephatárokat itt (persze nem erőszakosan) komolyan veszik. Egy pillanatra is nehéz belegondolni, milyen érzés lehet neki ez. Én sem tudnám megírni, ha nem éltem volna át fiatalon szinte ugyanezt. Lényegében a (képzelt) »zsidókra« vetítettük az összes gonoszságot és erőszakot, amit nem tudtunk magunkban elhelyezni. A »szabadosság tisztátlansága, az egyéniesség egoizmusa«, a gazdasági siker: csupa szitokszó a sérülteknek. És nem segít, ha bolondnak, butának, gonosznak neveznek, a kényszereink erősebbek (voltak).
Nem az a nehéz ebben, hogy »jaj, szegény zsidók…« Hiszen valójában ma már a legtöbb zsidó meg tudja védeni magát, és nincs akut veszélyben. Többségükben értik/értjük, hogy ez egy téveszme és kényszer, egyszerű szóval: addikció. (Emiatt a morális rosszallás és az okos elítélés lepereg a sérültekről.) A legijesztőbb inkább az, hogy rájövünk: az átkaink, a hihetőnek tűnő rémképeink teljesen hatástalanok rájuk (a képzelt ellenségre), és semmilyen módon nem hatnak semmire. Ebben a tragikus belső helyzetben csodálatos menekülő útvonal: legalább a fundamentalista lelkesedésemet megőrizhetem, a lubavicsiek őszintén gondolják, amit hirdetnek. Minden zsidót testvérüknek éreznek.”