Ez fejben dőlt el

„A táv első felében Kitadzsima Koszukével csatázott, ám a folytatásban a japán leszakadt. Viszont a hajrában vészesen jött föl a skót Michael Jamieson. Tudta, hogy a skót már ott van a nyakán?

– Végig figyeltem Michael úszását, így azt is érzékeltem, amikor az utolsó 20 méteren egyre közeledett. Szerencsére tudtam tartani magam ahhoz, amit előzetesen elterveztem, és amit az edzőim elvártak tőlem. Boldog vagyok, hogy a célba érésnél az a bizonyos 15 századmásodpercnyi különbség a javamra mutatkozott meg, s ezzel sikerült megvalósítanom a célt, amelyet kitűztem magam elé. (...)

Ezüstérmesként állt már olimpiai dobogón, volt világ- és Európa-bajnok is. Mégis láthatóan elérzékenyült.

– Teljesen más érzés, más élmény olimpiai bajnokként érmet átvenni, mint akár világbajnokként vagy Európa-bajnokként. Az elmúlt négy évben nagyon jól tudtam felépíteni a versenyeimet, a felkészülésemet, s a 200 méteres mellúszásban – 50 méteres medencében – veretlen maradtam. Talán ez tölt el a legnagyobb boldogsággal.

Mivel töltötte a verseny előtti utolsó időszakot, hogyan hangolódott rá az úszásra?

– A 100 méter már megmutatta, hogy jó erőben és jó formában vagyok. Fejben, mentálisan volt nehéz a döntő előtti néhány nap. Az, hogy úgy tudjak felkészülni a fináléra, ahogyan azt szerettem volna, ahogyan elterveztem. Azt előre megmondtam, hogy ebben a döntőben nem az győz majd, aki fizikálisan a legjobb, hanem aki mentálisan a legerősebb. Nekem szerencsére sikerült magamban olyan rutint, ha úgy tetszik, mentális felkészültséget kiépítenem, amely ezt az olimpiai győzelmet megalapozta.”