A viperaház fantomja

„Azzal a perverz döntéssel, hogy még gyorsan fegyelmit indított kirúgott kollégái ellen, mert rossz véleménnyel mertek lenni saját elbocsátásukról, a kormánybiztos vitathatatlanul új fejezetet nyitott a basáskodó akarnokság hosszú és gazdag magyarországi történetében. Az sem akadályozta meg ebben, hogy – mivel a szöveget egy egyesület írta – még nyomozni is kellett, melyiknek járt el a szája, és a maradék egyetért-e. Nem nagyon szerette ugyanis – és ezt már Győriványi példáján meg lehetett tanulni –, ha nem értenek egyet vele. Ezen a vágányon jutott el addig a pontig ez az egykor kedvesen jelentéktelen médiabohóc, hogy az ellene felszólaló Tokody Ilonát, nála bő másfél évtizeddel idősebb, méltán világhírű énekesét a pályára beszaladgáló meztelen futballhuligánhoz hasonlította. Kiderült, hogy addig volt csak kedélyeskedő és joviális, amíg nem kapott hatalmat. Utána kíméletlen zsarnokocskává, pitiáner bosszúállóvá változott, azzá az undok játszótéri kötekedővé, aki úgy tudja, hogy bármit megtehet, mert ott áll mögötte a bandavezér. Már nem figyelt az imázsára sem, csak leszámolt, megfegyelmezett, ki- és betiltott. Legutóbb már azt sem engedte, hogy az MTVA Tokodyval az operaház épületében forgathasson. Joga volt hozzá, ahogy a ház »kommunikációja« közölte, és ez épp elég: az énekesnő rombolta az operaház presztízsét azzal, hogy beszólt. Pont úgy, ahogyan Magyarország ellen intéznek támadást azok is, akik bántják a miniszterelnököt. A kormánybiztos az utolsó időkben ugyanolyan súlyos szereptévesztésben volt, mint felső kapcsolata, ugyanúgy harcolt a szakmájával, a társadalmi érintkezés normáival és az ésszerűséggel, ahogyan Orbán a CNN-nel, a Charles Gati vezette nemzetközi összeesküvéssel és az ellenforradalmi jogelvekkel, csak egészen kicsiben, miközben saját ötlettelensége, értetlensége és tehetetlensége ingerelte.”