„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
Az teljesen egyértelmű, hogy irodalomtudományt nem lehet másfél flekkben művelni, és nincs is ilyen ambícióm. Interjú.
„Elgondolkodtál már azon, hogy ha nem ezt a képet – vagy nem akkor – rakod ki, akkor lehet, hogy ez az egész nincs is?
Mindezt azért nézem egy kicsit csodálkozva és kívülről, mert a munkám során nagyon sok kampányt csinálok, facebookosat is. Ilyenkor mindig van egy stratégia, hogy mit szeretnék elérni, de a posztjaimnál semmi ilyesmi nem volt. Ha ez egy kampány lenne, szívesen dicsekednék vele, hogy valamit jól csináltam, mert van egy talán jól körülírható társadalmi csoport, akikből van többezer feliratkozó, napi több száz megosztás és több ezer lájk. Konzervatív becslésem szerint a bejegyzéseket 10-15 ezren olvassák, ami egy kereskedelmi kampányban is jónak számít. De nincs mivel dicsekednem, az egész spontán. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi az oka ennek a népszerűségnek. Az egyik a jó kép, ami miatt elolvassák a szöveget, a másik, hogy a szerzőkkel kapcsolatban mindenkinek van valamilyen élménye, akár iskolás korából. A párkapcsolati sztorikra is mindenki kíváncsi, a házmesterére is, nemhogy egy híres emberére. A negyedik ok pedig a jelenlegi élethelyzetünk lehet: a Facebookon legtöbbször csak az árva kutyával meg a politikai vekengéssel találkoztunk, az írókról szóló történetek pedig egy ilyen környezetben felfrissülést jelenthetnek. Ha öt éve lett volna a maihoz hasonló Facebook-penetráció, akkor nem lett volna ilyen sikerük a posztoknak, az egy másik világ volt.
A posztjaidat nevezhetjük irodalmi bulvárnak?
Az teljesen egyértelmű, hogy irodalomtudományt nem lehet másfél flekkben művelni, és nincs is ilyen ambícióm. Van egy tárgyi anyag a fejemben, és a történetmesélés, ismeretterjesztés vágya. Ha ezt bulvárnak nevezik, nincs vele bajom, sőt örülnék is, ha létezne itthon ilyen bulvár, de nagyon szűk ennek a médiatere. A printben egyedül a Hamu és Gyémántot tudom mondani, de biztos, hogy van igény a szeriőz újságírás és a Való Világ közötti szórakoztató ismeretterjesztésre is. Ért már olyan kritika, hogy sokaknak ez pótszer, és azt hiszik, ez az irodalom. A legpozitívabb visszajelzés viszont egy székelyudvarhelyi könyvtárostól jött, aki érzi a posztok hatását, mert másnap bemennek hozzá, és keresik az éppen tárgyalt író, költő könyveit.
Mennyi időt foglalkozol a bejegyzésekkel?
Most azért ritkultak a posztok, mert napi egy-egy óránál többet a munka mellett erre nem tudok szánni. Az első húsz történet a fejemben volt, csak az évszámokat kellett ellenőrizni, ehhez nem kellett több egy óránál. Most már utánajárósabb a dolog, nem mindig jut rá időm, meg nem is akarom, hogy feladat legyen.”