Magyarország vert helyzetben

„Schweitzer főrabbi ugyanis kifejezetten megúszta ezzel az egy dózis verbális fasizmussal, más szempontból se neki, se nekünk nincs szerencsénk. Az az eseménysor ugyanis, ami az elmúlt hetekben-hónapokban a szemünk láttára rendeződik hétköznapi prefasizmussá (parlamenti tiszaeszlározás, Wass- és Nyirő-kultusz, gyalázkodó feliratok romák házain, horogkeresztes palackok, a Nol TV munkatársának brutális megfenyegetése, stb.) alapvetően mossa el a különbséget a nép egyszerű gyermekeinek »spontán« gyűlöletbűnözése és az állami, hivatalos szervek magatartásmintái között.

Normális esetben simán elviselhető a nép egyszerű fiainak időszakos fasizálódása, ha ugyanakkor azt látnánk, hogy az állami vezetőktől teljesen távol áll bárminemű azonosulás az agresszorral. Ha nem házelnök relativizálná egy nyilas író szellemiségét. Ha nem kulturális államtitkár szállítgatná ugyanennek az írónak a hamvait bőr aktatáskájában. Ha a kormány nem csak azt közölné, hogy »a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa«, hanem ezzel szinkronban nem mentegetné Horthyt és korszakát. Ha nem pont rendőrök, határrendészek kezdenék azzal a külföldiekkel való kommunikációt, hogy elgázolják és szarrá verik őket. Ha a házelnök a parlamentben nem azon szörnyűlködne, hogy ott a baloldal is, hanem azon, hogy tőle jobbra mi minden hangzik el.

Ha ugyanis a demokrácia ennyire vert helyzetben van, ha a társadalom egy részének és a magyar hivatalosságoknak a mozgása ennyire párhuzamosan halad, akkor annak - és ez tiszta matematika - a vége valószínűleg az, hogy egyszer találkozni fognak. És nagyon könnyen lehet, hogy nem csak a végtelenben, hanem még, itt, Pesten vagy Szegeden.”