Egyszerűen egészségtelen volt, amit műveltünk

„A ciklus felénél vagyunk, a Fidesz sokat veszített a népszerűségéből, de az ellenzéki pártok érdemi izmosodása egyelőre nem látszik. Még mindig őszintén hisz abban, hogy az LMP váltópárt lehet?

Természetesen, különben nem lennék itt. Ideje korán elmondtuk, hogy számunkra nem létkérdés a képviselőség vagy a hivatásos politizálás. Addig van értelme ezt csinálni, amíg van esély egy, a populista és technokrata erőkkel szembeni alternatíva felmutatására. Erre szerződtünk, nem másra. Én biztos nem akarok csak azért politikus lenni, mert idővel akár egy Audiba is bele tudok majd ülni államtitkárként, vagy miniszterként. Nekem ez nem pálya. Engem az érdekel, hogy Magyarországon a politikai térképet újra lehessen rajzolni. Igen, hiszek abban, hogy akár már 2014-ben az LMP kormányképes alternatívát tud felmutatni. Az a mi felelősségünk, hogy vagy egy rendszerkritikus párttá tudunk válni, vagy az országban tapasztalható indulatokat a szélsőjobboldal fogja felhasználni. Azt állítom, hogy a valódi törésvonal nem az antikommunista és kommunista pártok között húzódik, hanem a rendszerpártok és a rendszerkritikus pártok között. A kérdés pedig az, hogy a rendszerkritikát a szélsőjobb, vagy egy ökopolitikai, globalizációkritikus párt adja-e. Az LMP-nek ehhez kell felnőnie. Az elmúlt pár hónapban, ha apró lépésekkel is, de elindult a párt növekedése. Kis öniróniával azt is mondhatnám: ez is igazolja a lemondásom helyességét. Bajban akkor vagyunk, ha 2013-ban nem folytatódik ez a növekedés az ellenzéki oldalon.

Említette az LMP felelősségét. Nem gondolja, hogy az Önök felelőssége nem csak abban áll, hogy elvegyék a Jobbiktól a rendszerkritikus párt helyét, hanem abban is – ha már erre szerződtek -, hogy ha ártalmasnak tartják a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, akkor le is váltsák, ha megtehetik? Vagyis, nem a felelősségük része, hogy ha úgy hozza a helyzet: kényszerű szövetségeket kössenek egy közös és vállalható cél érdekében?

Akik ezt mondják, azok két csoportra oszthatok. Egyfelől vannak az MSZP-hez és a hozzájuk köthető személyek, akiknek egzisztenciális érdeke fűződik ahhoz, hogy az LMP ne legyen önálló pólusképző erő. Ők 1948 óta azt szokták meg, hogy nincs a térfelükön senki más, akiket ők nem ellenőriznek. Velük nincs mit foglalkozni. És vannak azok, akik aggódnak és biztosak szeretnének lenni abban, hogy a 'Nemzeti Cinizmus Rendszerének' véget lehet vetni. Egyetlen dolgot kell viszont mindenkinek megértenie. Nem az a kérdés, hogy Mesterházy Attilával ideje korán meg tudunk-e egyezni és egymás kezébe tudunk-e csapni. Azt kell látni, és ez vezet minket, hogy nem pár tucat vagy pár száz emberről van szó. A választóközösség meglehetősen sokféle. Azt várják, hogy fogjunk össze. Jó, de kik? Sokan ezt várják, de a törzsszavazóink jelentős része viszont épp addig a napig támogat csak minket, amíg önállóak vagyunk. Ha az MSZP és az LMP stratégiája a következő másfél évben arra fog irányulni, hogy miként lehet a másikat a víz alá nyomni, illetve elszedni a másik szavazóit, akkor Orbán Viktor hátra fog dőlni és rendel egy kávét. Lehet ezt játszani, de akkor megváltottuk Orbánnak a beszállókártyáját a következő ciklusra. Biztos vagyok benne, hogy a 2010-es szocialista táborból is meg tudunk szólítani szavazókat; de ez nem egy túl népes közönség. Hogy lesz-e Jobbik nélküli kormányváltás, azon múlik: a bizonytalanok köréből az MSZP és az LMP képesek lesznek-e egymillió új szavazót átcsábítani. Olyanokat, akik korábban a Fideszre, a Jobbikra, vagy – például életkoruknál fogva - sehova sem szavaztak. A Fidesz is azért hízott ilyen nagyra, mert több mint félmillió, egyébként nem fideszes, de proteszt voksolót tudott átvinni a saját táborába. Nem kell különösebb kutatás ahhoz, hogy lássuk: azok, akik korábban a Fideszre voksoltak, de már régen leváltak a pártról és most körbenéznek, nem fognak mindegyszálig MSZP-LMP összefogásra voksolni. A fiatal voksolók körében LMP épp a »coolságát«, a frissességét veszti el, ha összeáll a rendszerpártok bármelyikével. Ha felfogjuk, hogy a Jobbik nélküli kormányváltást nem az dönti el, hogy a Rózsadombon miként küzdünk meg egymással, hanem, hogy a kis- és középvárosokban miként tudunk magunkhoz vonzani például reményvesztett fiatalokat, akkor előbbre jutunk.”