„Ha végigtekintünk azokon az európai országokon, amelyek napjainkban alkalmazzák a kötelező szavazást, akkor alapvetően két csoportba sorolhatók. Egyes államok fejlett politikai kultúrával, polgári értékrenddel rendelkeznek, ugyanakkor esetükben »töredezett« társadalmakról beszélhetünk, különböző felekezeti, nyelvi törésvonalak mentén elkülönülő résztársadalmak élnek egymás mellett (Belgium, Luxemburg). Más országok erősen központosítottak, politikai kultúrájuk kevésbé fejlett, a polgárosodás nagy »kiugrásokkal«, válságokkal, adott esetben diktatórikus rezsimek kerülőútján bukdácsolt előre (Franciaország, Olaszország, Görögország, Törökország). Utóbbi országok esetében a kötelező szavazás úgy tekinthető, mint egy »szocializációs eszköz«, egyúttal biztosíték arra vonatkozóan, hogy mindenképpen stabil kormányzóképes többség formálódjon ki a választáson, és ne lehessen állandóan megkérdőjelezni az adott kormány legitimációját, az alacsony választási részvételre hivatkozva.
Magyarország inkább az utóbbi országok csoportjával mutat közös vonásokat. Tehát önmagában nem vonhatjuk kétségbe a kötelező szavazás indokoltságát.
De szerencsésebb lenne, ha a pártok inkább a magyarországi látszat-önkormányzatiságba próbálnának életet lehelni. Az embereknek érezniük kell, hogy nem csak négyévenként, és nem is csak az országos választáson van szükség rájuk. Ha lenne hiteles önkormányzatiság, akkor az önkormányzati választás az állampolgári részvétel kísérleti terepe lehetne.”