„Magyarországon a jobb- és a baloldal közötti csatározás egyik elsőrendű terepévé vált a múlt értelmezése, a történelem újraírásának kérdése. Trianon, az egyre erősebben éledő Horthy-kultusz, a Nyirő József újratemetése körüli tragikomikus események csak a legújabb megnyilvánulásai annak a rendszerváltozás óta tartó folyamatos jobboldali igyekezetnek, amely a korlátlan politikai és gazdasági hatalom biztosítása mellett a történelmet és a múltat is ki akarja sajátítani, eltávolítva belőle mindazt, ami nem felel meg a keresztény-nemzeti ideológiának.
Ennek a törekvésnek lényegi összetevője a magyarországi baloldal, a baloldal politikai és kulturális hagyományainak megbélyegzése, bemocskolása, a nemzeti történelemből való kirekesztése. A hatalom mai urai tudatosan összemossák a baloldali gondolkodást a kommunista diktatúrák legrosszabb példáival, semmibe veszik, sőt tagadják a demokratikus baloldal politikai hagyományait, intellektuális teljesítményeit. (...)
Tévedés lenne azonban azt gondolni, ezért egyedül a jobboldal a felelős. Noha a kormánypárt, a »nemzeti ügyek kormánya« ezen a téren is gátlástalanul visszaél politikai hatalmával, megosztja a társadalmat, s tudatosan mélyíti az árkokat, mégis, nem lehet nem észrevenni, a demokratikus ellenzék, a baloldal tehetetlenkedését. Azt, hogy a demokratikus baloldal sem képes szembenézni saját múltjával, a magyarországi baloldal történelmével, annak ellentmondásaival, árnyaival, terheivel, és bűneivel. Ennek talán legszembeötlőbb jele, hogy nincs a baloldalon belül sem nyílt, őszinte és kritikus vita sem az 1956-os forradalomról, sem az azt követő Kádár-rendszerről. És itt most nem a Kádár-rendszer történettudományi megítélésére gondolunk. (...)
Az a politikai mozgalom, amely magát a progresszív, balközép világszemlélet mentén értelmezi, nem vállalhat semmiféle közösséget a Kádár-rendszer hagyományával, üzenetével. Hiszen a Kádár-rendszer korlátok közé szorította a szabadságot, a társadalmi biztonságot a szabadság korlátozásának elfogadásához kötötte, morálisan elfogadhatatlan alkukat kényszerített a társadalomra. Éppen ezért a progresszív balközép politika nem lehet a Kádár-rendszer folytatása. Sőt, ennek a politikának éppen a kádári hagyományok tagadására kell épülnie. Egyben pedig vállalnia és következetesen képviselnie kell azt az erkölcsi és politikai bátorságot, amelyet Nagy Imre testesített meg 1956-ban. Hiszen mi morális alapokon nyugvó, közös értékeket megjelenítő, nyitott, felelősséget vállaló, a társadalmi csoportok egymás iránti szolidaritására épülő Magyarországot akarunk építeni.”