„Főtisztelendő Bíboros Úr! Főtiszteletű és Főtisztelendő Püspök Urak! Bevallom, nem vagyok a különböző egyházak liturgiájában járatos, csupán egy római katolikus hitű, magyar ember. Emellett egy település polgármestere. Egy olyan településé - Lakiteleké - amelynek polgárai a tavalyi évben fél árbocra eresztett Országzászlót állítottak, valamint felállították az Emlékezés Harangját. Az Emlékezés Harangja Lakiteleken minden délután fél öt órakor, a trianoni békediktátum aláírásának időpontjában egy perces harangzúgással emlékeztet bennünket Magyarország halálára, és egyben hirdeti a feltámadásba vetett reményünket.
Keresztény magyar emberként mély döbbenettel olvastam Magyarország 3 történelmi egyháza - közöttük az én egyházam - vezetőjének levelét, mely szerint nem zúgnak június 4-én a templomi harangok a megemlékezések részeként. Nem tudtam, hogy templomi harangok - ahogyan az a levélben szerepel - csak »istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak.« Most sem tudom, valóban így van-e ez. Csak azt tudom, hogy nagy veszély idején félreverik a templomi harangokat. És hogy ha kell, ágyút is lehet belőlük önteni. És hogy 1920. június 4-én délelőtt, két órán át zúgtak a harangok a maradék Magyarország teljes területén. És hogy 1940. szeptember ll-én a magyar honvédek a Szent Mihály templom harangjainak zúgása közepette vonultak be Kolozsvárra. És hogy 1990. június 4-én Székelyudvarhely valamennyi magyar templomában 10 percen át zúgtak a harangok a békediktátum aláírásának időpontjában.
A levelet olvasva csak ültem a számítógép monitorja előtt, fél órával a lakiteleki Trianon megemlékezés előtt. Bevallom, elkapott az indulat. Ugyanazt éreztem, mint amikor 2004. december 5. előtt Gyurcsány Ferenc érvelését hallgattam arról, hogy miért kell nemmel szavazni azon a bizonyos népszavazáson. Önmagában logikus, koherens érvelés. Mégis elfogadhatatlan. Ha másért nem, hát azért, mert a trianoni harangok szólnak/szólnának mindazokért, akik élete - közvetlenül, vagy közvetve - a békediktátum következtében tört derékba. A szülőföldjükről elüldözöttekért. A békediktátum következtében kirobbant második világháború áldozataiért. Az elhurcolt zsidókért. A baltával lefejezett székelyekért. A több tízezer, kiirtott magyarért. A szintén több tízezer, elhurcolt és elpusztított kárpátaljai magyar A kitelepített felvidéki magyarokért. A történelmi egyházak tagjaiért. És a magyar történelmi egyházak válasza, mintha csak egy áramszolgáltató, vagy egy telefontársaság hivatalos levelét olvasnánk: »Kérésének sajnos nem áll módunkban eleget tenni«, »válaszunk elfogadását kérve«, etc.