„Az organikus Magyarország háborús bűnöket is elkövető vezérkarát likvidálta, majd a kommunista térfoglalás után intellektuális elitjét is elpusztította, kitelepítette, végül megtörve igájába fogadta. A Rákosi nevével fémjelzett, majd az azt követő Kádár-rendszer azt tehetett az ország népével, amit csak akart. Felelnie sosem kellett érte. A hagyományos közösségeket széttúrta, megfigyelés alá vonta, a politikai szabadságjogokat a látszat szintjére süllyesztette. Hogy önmagát emelje, a második világháború előtti időszakot erényeitől megfosztotta, sematikusan és differenciátlanul bűnössé nyilvánította, a saját bűnöket pedig relativizálta vagy elhazudta.
A proletárdiktatúrából és a trianoni traumából Magyarországot talpra állító Horthy-korszak így vált árnyalatlan megítélésűvé, mindent a holokauszt borzalmain át láttatóvá. Míg a születését vérben megfürösztő, az országot gyámság alá vonó Kádár-éra gulyásemlékezetűvé. Szerecsenmosdatottá.
A magyar XX. század kibeszéletlen és lezáratlan. A velünk élő Kádár-világnak sem a kibeszélés, sem a lezárás nem áll érdekében. Mintha a történtek újraértelmezésén, a szereplők teljesítményének újraértékelésén csak veszíthetne.”