Első félidő

„Akárhogyan is kerülgetjük, ha megvonjuk az elmúlt két év mérlegét, legelőször is azt kell rögzítenünk, hogy a rendszer nem változott meg. És egészen egyszerűen azért nem, mert a birodalom akarata még elég erős, a magyar társadalom akaratnyilvánítása pedig még gyenge ahhoz, hogy a helyzetet megváltoztassa. Orbán Viktor második kormánya tehát nem volt képes érvényt szerezni azon törekvésének, amit már a választási győzelem másnapján megelőlegezett, vagyis annak, hogy a kétharmados győzelemmel automatikusan meg is dőljön a pusztító rendszer.

Nem dőlt meg. 

Sőt a kormány nemzetstratégiai­lag egyébként helyes törekvései ellenére a 2010 és 2014 közötti ciklusban a régi rendszer összességében – nagy valószínűséggel – több anyagi erőforrást fog kiszivattyúzni profit és kamat formájában, mint az elmúlt négy évtized bármelyik hasonló időszakában. Mindez természetesen azt jelenti, hogy az ország népessége nagyobbik részének általános lelki, erkölcsi, szellemi, anyagi és fizikai lepusztulása valószínűleg tovább gyorsul, ennek minden következményével együtt. A kabinet tehát minden törekvése ellenére egyelőre a régi rendszer kormánya, ám vannak arra utaló jelek, hogy Orbán Viktor a továbbra is fennálló rendszeren belül egy, az eddigitől eltérő berendezkedés alapjait próbálja megvetni. Ne felejtsük el, hogy az 1945 és 1990 között fennálló rendszer is három különböző berendezkedésből állt – 1945, 1948 és 1956 volt a határvonal.

Ma még legfeljebb a körvonalak látszanak, de a konstrukció lényege az, hogy ha már nem tudjuk megakadályozni a további kifosztást, akkor úgy kell átrendezni a belső elosztási viszonyokat, hogy a nemzet egészének megmaradása álljon mindenekfelett. Ez akár logikusan is hangozhat, ám a történelem mozgásai általában nem ennek a logikának engedelmeskednek, ezért módfelett kalandos időknek nézünk elébe.”