„Különvéleményt kívánok bejelenteni Nyirő-ügyben.
Az első állításom a következő: szerintem az újratemetésre ráterpeszkedett a romániai és magyarországi politika, és annak mindkét országban guanóként lerakódott mocska elborítja ennek a tiszta és becsületes magyar írónak az emlékét.
A második állításom a következő: az újratemetés mellett kiállni minden magyarnak hazafias kötelessége. A román állam emberei nem zaklathatják saját állampolgáraikat, nem kukkanthatnak be minden lóca alá, hogy ott tartják-e a hamvakat, nem szerelhetik szét külföldi állampolgárok autóját, és nem röhöghetnek az arcába annak, aki diplomáciai útlevéllel védené meg jogait. A szervezők minden romániai és magyarországi törvényi előírást maradéktalanul betartottak, most mégis nekik főhet a fejük, hogyan is hányják szét az áthatolhatatlannak tűnő torlaszokat. (...)
Tartsuk magunkat ahhoz, hogy Nyirő-ügyben sem itthon, sem kinn soha többé nem védekezünk. Mi tudjuk, hogy nem volt nyilas, nem volt háborús bűnös, és nem inaslegényként sürgött-forgott a magyar irodalom nagy céhében. De erről ne kezdjünk semmiféle vitát pecsenyéjüket sütögető román és RMDSZ-es politikusokkal, és ne értékeljük az irodalmi és politikai örökséget hitvány, ostoba, semmirekellő itthoniakkal. Mindennemű védekezés helyett, az emberség és a hazaszeretet nevében inkább követeljünk helyet a száműzött Nyirő Józsefnek a Romániához csatolt Székelyföldön és Budapesten egyaránt. És olvassuk, keressük a könyveit régi polcokon, boltokban.”