Csíksomlyó református szemmel

„Pünkösd tájékán megindul az össznépi zarándoklat Csíksomlyó felé. Először nyugatról ős és még ősebb magyarok vegyesen mennek a nemzeti zászlót lobogtató áhítatos és csodára váró csoportokkal, akik ott a csíki hegyek oldalában fedezik fel újra identitásukat. S hogy addig ne legyen az út unalmas, a székely gőzösnek nevezett svéd mozdony vontatású kocsijaiban hegedaszóra vándorol ide-oda a butykos. Szóval a keleti El Camino acélabroncsokon rövidül, míg a lélek a test kényelmetlenségeit igyekszik pótolni. Régimódiasan keletről kegyes csángók jönnek, s így találkozik egymással Árpád vére, hej, egy napra. Kétségtelen, nemzeti zarándoklatról van szó. Ebbe keveredik bele Babba Mária, a Szűzanya, a Földanya és egy fenyőillattal édesített nemzeti romantika. (Tisztelet a kivételnek). És ebbe a történetbe keverednek bele reformátusok is. És sokan mások, akiknek amúgy ha a Mária dogmát kötelezővé tennék, erősen hivatkoznának alkotmányos jogaikra.

Nekem elsősorban hitbeli kifogásaim vannak Csíksomlyóval kapcsolatban, de a nemzeti identitásomat is birizgálja. Sietek leszögezni: az enyémet. Azt nem vonom kétségbe, hogy van, aki ott éli meg igazán önmagát, magyarságát és akár hitbeli élményei is lehetnek.

Hogy miért idegen tőlem mindez? Mert hiányzik az, ami az Írás központi üzenete: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Jn. 3,16). Ott Mária van. Csak ő. Jézus kicsike, csöppnyi, erőtelen, szinte elvesz a napba öltözött asszony karján. Az én Uram, az én Krisztusom hatalmasabb mindenkinél. Nem János Zsigmondokat győzött le, hanem sokkal nagyobb urakat, magát a pokol fejedelmét, a halált, az élet legnagyobb ellenségét. De ennél többet tett, győzelmében részeltet, és átvisz az ő dicsőségébe.

A nemzeti identitásom birizgálásának sokáig nem tudtam magyarázatát adni. A hagyomány szerint János Zsigmond erdélyi fejedelem 1567-ben erőszakkal akarta volna Csík, Gyergyó és Kászon székelyeit unitárius hitre téríteni, mire azok pünkösd szombatján egy István nevű pappal kivonultak a Tolvajos-tetőre, ahol szétverték a fejedelmi seregeket. Mindezt azért tudták megtenni, mert az otthon maradt asszonyok és gyermekek Máriához imádkoztak, mint a csata bizonyítja, sikerrel. Csakhogy az ütközetről nem maradt fenn semmilyen feljegyzés, egyáltalán kétséges, hogy megtörtént-e. Legkorábbi említése 1727-ből való, annak leírása pedig id. Cserey Farkastól származik 1780-ból. Szóval szokatlan, hogy 1567 és 1727 között egyetlen krónikás sem említi a történetet. János Zsigmond, aki II János néven magyar király is volt konkurense a Habsburg-házi Ferdinándnak, a keleti országrésznek valódi ura. Nyolc nyelven beszélt, kitűnően vívott, vadászott és híres volt toleranciájáról. Órákon át képes volt a különböző hiten lévő papok hitvitáit szótlanul hallgatni. Katolikusnak született Budán. Később lutheránus, majd református lett, míg végül Dávid Ferenc temette el, akit az unitárius egyház erdélyi alapítójának tartanak. Nehezen feltételezhető, hogy fegyverrel akart volna néptömeget áttéríteni annál is inkább, mert ő hirdette ki a híres 1568-as tordai országgyűlés határozatát, amely a világ első vallásszabadsági törvénye volt. Ez az országgyűlés vette be a katolikus, lutheránus, református mellé negyedikként az elfogadott felekezetek közé az unitáriusokat. Érdekes, hogy egy évvel korábban egy nem elismert vallásra kényszerítették volna a székely katolikusságot és ennek az eseménynek százhetven évig nincs írásos nyoma.

Hol is van a kutya elásva?

Az első írásos említése a Tolvajos- tetői csatának a levert Rákóczi szabadságharc után berendezkedő Habsburg uralom alatt történik abban az Erdélyben, amelyik alig negyedszázaddal korábban bukott alá a történelembe százötven éves önállóság után, és amelynek fejedelmei többnyire reformátusok voltak. Ez a fény még erősen világított Bécstől messze. Hitelteleníteni kellett tehát a kort és azt, aki a sorban az első volt nem mellesleg egykor konkurense az első magyar koronát megszerző Habsburgnak, Ferdinándnak, János Zsigmondot. Ennek legkiválóbb eszköze a vallási érzületre való rájátszás. A többi már propaganda kérdése volt. Ugyanezt eljátszották Báthory Erzsébettel, akit szüzek vérében fürdetett meg utólag egy jezsuita szerzetes.

Csíksomlyó 1444-ben IV Jenő pápától kap búcsújáró jogot, a Mária kultusz pedig sokkal régebbi a források szerint. A közhiedelemben mégis a Tolvajos-tetői csata él, amiben magyar győzte le a magyart, katolikus a nem katolikust. A Habsburgok jó munkát végeztek.

Hát ezért berzenkedik a nemzeti érzés bennem, kálvinistában.

Pünkösdkor inkább gyönyörködöm azokban, akik először részesülnek Krisztus megtöretett teste és kiontatott vére jegyeinek ajándékaiban a Szentlélek jelenlétében.”