Szokd meg Orbánt!

„Orbán Viktor az elmúlt két évben egy óriási szerencsének örülhetett és egy brutális probléma miatt búslakodhatott.

Szerencséje: Gyurcsányék az ország mellett annyira szétbarmolták magukat is, hogy nem kell tőlük tartani, nincs ellenfele a Fidesznek. (Akkor sincs, ha Kövér László minden bokorban villogó szemű kommunistát sejt, és a fideszesek abban a hitben élnek, az ellenség akkor is erős, amikor fel sem bír kelni reggel az ágyból.) A parlamenti ciklusok általános tulajdonsága, hogy a kormányerők népszerűsége a közepük-kétharmaduk táján a legcsekélyebb. Ennek is kézenfekvő az oka: a fájdalmas intézkedéseket ildomos az elején meghozni, hogy a szorítást lazítás követhesse. Annak ellenére, hogy a kormány előbb hibát hibára halmozott az unortodox tévedésekkel, majd mégis kénytelen volt elvonásokba menekülni, a párt még mindig vezet, toronymagasan.

Problémája: 1998 után minden nehézség ellenére egy lendületben lévő Európa szélén kellett gazdálkodnia – súlyos hibákat ezenközben nem követett el –, ám ezúttal a recessziós veszélyekkel és súlyos válságokkal küzdő unióban kellene megtalálnia az optimális megoldásokat. Nem ehhez vannak szokva, idétlenkednek. Persze az is igaz, hogy úgy fest, a régi szabályok valóban nem érvényesek, az EU is kapkod, mint Bernát a mennykő után, és ebben a pillanatban senki sem tudja, nem az eurózóna összeomlásába torkollik-e hamarosan a görög tragédia.

Talán különös konszolidációról beszélni, amikor recsegnek-ropognak az összes eresztékek. Főként, hogy a konszolidáció inkább gazdasági, mintsem politikai kategória, és 2012 – sőt a következő néhány év is – nem az építkezésről, hanem a kármentésről fog szólni. Csakhogy minden gödörnek van alja – a lett példa is ilyesmit látszik igazolni –, ahonnét aztán felfelé vezetnek az ösvények.”