Kiből lesz demokrata?

„Az elmúlt hetek látszólag fontos belpolitikai eseményei nem hoztak lényegi változásokat a kormány év eleje óta követett stratégiájában. Úgy tűnik, továbbra is cél az időhúzás a külföldi partnerekkel való tárgyalás (EU, IMF) és a belföldi reformok tekintetében. Ugyanazok a mintázatok ismétlődnek a kommunikációban is: kettős beszéd itthon és külföldön, az egymástól megkülönböztethetetlen komoly és komolytalan felvetések ad hoc közzététele, az érdemi szakpolitikai egyeztetések és döntések hiánya.

Tekintve, hogy mindezektől nem függetlenül a lakosságot leginkább érintő – élelmiszer, közüzemi és üzemanyag – árak folyamatosan emelkednek, némiképp meglepő, hogy a közvélemény-kutatások tanulsága szerint a politikai pártok népszerűsége az elmúlt hónapokban érdemileg nem változott. Csaknem a választók fele apátiába süllyedt, és elfordult a pártoktól, a fennmaradók pedig hűek választottjaikhoz, függetlenül azok cselekedeteitől. Ennek megfelelően a Fidesz stratégiája – pártpolitikai racionalitás alapján – tökéletesen érthető: nincs tényleges kihívójuk, és az – olyan, ingerküszöböt látványosan elérő események kivételével, mint a köztársasági elnöki plágium ügye – tetteiknek nincs tényleges következménye. Így – legalábbis a pártpolitikai logika szerint – a legbölcsebb, amit tehetnek, az időhúzás, a kivárás.

Ebben a helyzetben a demokráciáért aggódók számára óhatatlanul egyre inkább háttérbe szorulnak a kiüresedő napi politikai kérdések, és helyüket a politikai magatartás szociológiai kérdései veszik át: miért nem zavarja az állampolgárok többségét a demokratikus jogállami keretek lebontása? Más szóval, miért nem azonosul annyira a polgárok többsége a képviseleti demokrácia értékeivel, hogy azok védelmében aktivizálódjon?”