Tapsifüles és a tótawé jelenség

„Ő a tótawé. Ne vitassuk el tőle: jelenség. Talentumokkal megáldott, aki (hír)nevét korábban eredeti látásmóddal, kritikus hangvétellel szerezte. Témái változatosak voltak, egy sújságírói ölismerés is bécsöpögött az Úrnak 2003 esztendejében (hú, ha ezt elolvasná, hogy felpaprikázódna, hogy nem i.sz.) tarsolyocskájába, melyet nem Árpád apánkkal hozott magával valamelyik felgyalogolója, hanem az óceánumon túl varrtak nékije vadbivalybőrből. Mikoron az Levédiábul elinduló Árpád apánk vót, akkoron ezen fekete tehénformájú lényeket bihalnak mondták.

Hát ilyen fekete mezt vett fel ez az Árpi gyerek, aki tudatosan vállalja a bárány szerepet. Nem a néhai jó mikszáthosat, hanem a sötétszőrűt. Olyanokat mondogat, hogy inkább a pokol, mint a Biblia Istene, aki ilyen, meg olyan dolgokat tett. De későn jutott el ide. Először csak kritikus volt. Mindennel és mindenkivel a Kádár-rendszertől a lóvá tett fogyasztóig. Az utóbbi időben két témánál horgonyzott le: aktuálpolitika és kereszténység.Bevallom, én szívesen olvastam sokáig, hiszen olyan sarkított megfogalmazásokkal állított pellengérre témákat, amelyekkel, ha nem is értett egyet egészében az ember, de érezte mögötte az »utánajárást«, azt, hogy találkozott, szembejött vele egy társadalmi fonákság, ezt jó szemmel látta meg, és stílusos köntösbe öltöztetve dobta piacra. Bátorság volt benne. Még a trágárság, a túlzó kép is elviselhető volt. Bár határon bolyongott az ízlés, de az elviselhetőség határán. Ez volt az indexes korszak, tótawé »aranykora«. Bár a végén már a lap számára is kezdhettek kínossá válni nemcsak témaválasztásai, hanem maga az ember. El is váltak útjaik.”