Nemzeti Identitásunk

„Amikor a nemzetállamokat életre hívó 19. század beköszöntött, már voltaképpen készen volt ez a múltba merengő, önnön dicsőségében gyönyörködő, magát a szomszédainál különbnek látó önkép, amit az ekkor kialakuló tudományos történetírás nemzeti romantikával és erőteljes apológiával támasztott alá. A 48-as forradalom és szabadságharc természetesen tovább erősítette ezt a történetszemléletet, amikor a reformista gondolkodás ellenében újra a kurucos szabadságharcra szavazott. A kiegyezést követő időszak látványos fejlődése sem azt erősítette a magyarságban, hogy a bölcs kompromisszumok mentén gondolja át saját múltjához és jelenéhez való viszonyát, hanem továbbra is teret engedett a nemesi romantikának.

Trianon katasztrófája pedig szinte megpecsételte, felerősítette a korábbi heroikus áldozat-gondolatot, az önkritika minden próbálkozását gyengeségnek és nemzetellenesnek nyilvánítva. A szocialista diktatúra által elhallgatott és tiltott nemzeti érzelmek csak jegelték a kérdést, az eddig megoldatlan és kibeszéletlen sebek-hibák gyógyulásának esélyét is megakadályozva. A spirituális vákuumban felnőtt, rendszerváltás után született vagy felnőtté vált generációk számára nem volt reális vagy használható önkép, csak egy kacagányos, már a 20. század elején is anakronisztikus vonásokat hordozó történetszemlélet, amiben nincs helye öniróniának és magunkkal való szembenézésnek, hibakeresésnek, bocsánatkérésnek és adásnak, mert ez maga a gyengeség, és mi Mohács óta vágyunk arra, hogy újra erőt mutassunk. Mert már megbűnhődtünk, mert mi vagyunk a történelem azon vesztesei, akik valami sokkal nagyobb és magasztosabb sorsra vagyunk érdemesek, akik méltók vagyunk egy nagy igazságtételre. Ezt érezzük minden elveszített sportmérkőzésen, amikor reflexszerűen összeesküvést vizionálunk vagy minden minket ért kritika hallatán ellenséges támadásra gondolunk. Vajon el tudjuk-e valaha hinni, hogy a világ nem a mi vesztünkre vár? Vajon felhagyunk-e az ellenségek gyártásával? Nehéz elképzelni, hogy jelen állapotunkban közel juthatnánk a hajdan rendezhetetlennek tűnt német-francia viszony szintű feszültségeink megoldásához. Vajon van-e mód, hogy kijussunk a saját magunk által kreált útvesztőből?”