„Elkerülhetetlen, hogy megnézzük, mi is az a párt, amely magát Lehet Más a Politikának nevezi.
Ez az a párt, amely meglovagolva az akkori, jogos és érthető társadalmi elégedetlenséget, néhány tíz budapesti liberálisra építve gründolt egy politikai közösséget, amely hangzatos ígéretekkel bejuttatta az országgyűlés legkisebb frakcióját a parlamentbe.
Ez az a párt, amely a vélelmezett társadalmi elégedetlenségre alapozva népszavazást kezdeményezett, amely érdeklődés hiányában ugyanazon napon bukott meg, mikor a köztársaság elnöke lemondott pozíciójáról. Ez az a párt, amely képtelen volt összegyűjteni 200 ezer támogató aláírást saját kezdeményezése mellett, miközben többször – vélelmezem – tudatosan még a törvények megsértésétől (lásd: munkahelyen gyűjtöttek aláírást és sikerdíjat ígértek az aláírásokért cserébe) sem riadt vissza azért, hogy megpróbálják megismételni a Fidesz szociális népszavazásának eleddig példátlan politikai sikerét.
Ez az a párt, amelyik olyan belső feszültségektől terhes, hogy korábbi frakcióvezetője lemondott, soraiban érezhető a vidék–Budapest ellentét, társadalmi bázisa gyakorlatilag nincs, vidéken pedig gyakorlatilag nem létezik.
Ez az a párt, amelyik nemlétezésének tagadására képes volt néhány aktivistát a parlament bejáratához láncolni vagy kivezényelni egy hídra, hogy aztán (végre) kamerák kereszttüzében állíttassák őket elő.”