„Schmitt Pál tragikomikus országlása úgy ért véget, ahogy méltó volt hozzá: kínosan, keservesen. Őszintén sajnáltam. Végülis legyen bennünk irgalom, lássuk meg azt is, hogy egy öregember áll előttünk, akinek szégyenbe omlott a szépen fölépített élete. Ennél magasabbról ennél mélyebbre zuhanni nem lehet.
És értsük meg: a szervezet, az agy, a lélek védekezik. Elhiszem róla, hogy föl sem tudja fogni, hol hibázott. Ahhoz, hogy életben tudjon maradni, szüksége van arra, hogy másokra kenje a felelősséget. Csak azt kívánom neki: Isten segítse abban, hogy újra megszerezze a doktori címet. Neki is jár az esély és a bocsánat.”