Csak a hazugság maradt

„Orbánék azt a lehetőséget játsszák meg, amelyiket ez az elejétől egyértelmű botrány meghagyott nekik: a csalás tényét maszatolással kisebbíteni, majd eltüntetni igyekeznek, és mindeközben bűnbakot kreálnak a »tudományos élet« szabályaiból és nadrágos embereiből. Egyáltalán nem véletlenek azok az egyre szaporodó sunyi kiszólások, amelyek hovatovább mindegyik (de legalábbis a Schmittével egy időben és azonos fokozati szinten készült) disszertáció szabályosságát és eredetiségét kétségbe vonják. A cél, amennyire világos, annyira aljas: Orbánék nem a »doktorokat« akarják meggyőzni Schmitt becsületességéről és jóhiszemű tévedéséről, hanem azt a többséget, amelyről azt gondolják, hogy ezzel az ócska szöveggel is megetethető; és hogy e képzelt tömeg indulatai e huszárvágással átirányíthatók a »tudományos életre«.

Orbánnak azonban a jelek szerint – hosszú idő után – komoly pártbéli ellenkezéssel is számolnia kell. A legendás fideszes omertát 2010 óta sok minden kikezdte: a »gazdasági szabadságharc«, az oktatási rendszer minden képzeletet felülmúló szétzilálása miatt még csak a szakpolitikusok és a szakértők egyike-másika morgolódott nyilvánosan, a földvagyon újraelosztásában bízó vidéki kisgazdálkodói réteg azonban már jóval nagyobb zajt csap csalódottságában. A Schmitt-ügy és annak kezelése pedig oly nyilvánvalóan és átélhetően szégyenteljes, kínos, hogy a pártbéli felzúdulás minden eddiginél erősebb lehet.

A miniszterelnök nem véletlenül nem óhajt belső vitát nyitni a köztársasági elnökről, hiszen abban óhatatlanul felmerülne előbb-utóbb az ő felelőssége. Orbán persze még mindig nagyon erős – de ezúttal aligha úszna meg olyan simán egy belső konfliktust, mint a 2002-es vagy a 2006-os választási vereség után.”