„1963-ban az úgynevezett Ratkó-korszakot követő születésszám-csökkenés indokot adott a népi-urbánus vita újrakezdésére. A demográfiai helyzet miatti aggodalom és a bevezetett intézkedések sikertelensége miatt indult polémia újra és újra fellángolt, majd a kezdetben még a szocialista értékrend védelmében újrafogalmazott népi gondolat a nyolcvanas évekre nyílt hatalom- és rendszerkritikává érett. Az urbánus értékrendet védő íróknak, újságíróknak, társadalomkutatóknak azonban sohasem sikerült egységes álláspontot kialakítaniuk a kérdésben. A baloldal népies szárnyának folyamatos háttérbe szorulása miatt a népesedéspolitika az ellenzéki, az évtized végére pedig a formálódó jobboldali konzervatív tábor egyik kiemelt témájává vált. A rendszerváltozás idején meg- és újjáalakuló konzervatív és kereszténydemokrata pártok egyaránt zászlajukra tűzték a népesedési probléma ügyét. A nemzeti tematikától ekkora már jellemzően idegenkedő baloldali és liberális erők viszont továbbra sem fordítottak különösebb figyelmet a kérdésre, jellemzően inkább megmosolyogták, vagy kigúnyolták a magyarság fogyásáért aggódó idős hölgyeket, urakat. Igen, az a Fidesz is, amely néhány évre rá a családokat állította kormányzása középpontjába.
A kereszténydemokraták - mint látjuk - hűek önmagukhoz. Sokan közülük ugyanilyen következetességgel valláserkölcsi alapon ítélnek meg jónéhány kérdést, amit mások liberálisabb szemlélettel magánügynek tartanak. Számukra nem az. Keresztény politikusokon és közéleti szereplőkön tehát nem a világnézeti semlegességet kellene számon kérni, hanem azt, hogy ezekkel a sokak nemtetszését kiváltó intézkedésekkel közelebb kerültek-e a kívánt célhoz? Egyelőre úgy tűnik, hogy nem. A magyarok hiába házasság- és gyermekpártiak, a családbarát intézkedések ebből a szempontból nem bizonyultak eredményesnek.
A parlamenti ciklus félidejéhez érkeztünk. A kormánynak lassan döntenie kell, hogy az eddigi politikát folytatva újra és újra konfliktust vállal ezekben az ügyekben az emberek többségével, vagy a realitásokkal számolva változtat társadalompolitikai eszköztárán?”
