„Már az előző Orbán-éra alatt is feltűnt, hogy a kormányfő visszavágyik egy más korba, keresi újjáéleszthető szimbólumait, gesztusait. 1998 és 2002 között erre feltehetően még nem voltak meg a feltételek, de a mát előre jelezte a királyi korona áthelyezése a nemzet múzeumából az Országházba. Azóta az alaptörvénybe is beletették. Emlékszünk még más hasonló lépésekre is, de ezek messze elmaradtak a jelenlegi gesztusözön mellett. Orbán szép lassan újraépíti a Horthy-korszak jelképrendszerét. A köztársaság szó eltüntetése országunk nevéből jelezte: itt nem lesz republikánus szellem, egyenlőség, szabadság. Testvériség eddig sem nagyon volt, most még kevésbé van esélye. (...)
Emlékszünk, kilencvenben a Fidesz még elutasította ezt a restaurációs kísérletet. Megváltoztak, van ilyen. A baj az, hogy híveik sem látják, hogy a neobarokk jelképcsere egy avítt és igazságtalan világ iránti nosztalgiáról szól. Annak a világnak a pusztulása elkerülhetetlen volt. Ahol az antibolsevizmus egyben Nyugat- és demokráciaellenességet jelentett, a numerus clausus Auschwitzba menő szerelvényekhez vezetett. Papp-Váryné fohásza a maga korában is illúzió volt. Vajon most milyen feltámadásról álmodoznak? Arról a világról, amely 1944-ben ért véget? Vagy arról, amelyik 1918-ban hullott szét? Nevetségesen szomorú, ahogy egy hajdani »plebejus« olyan világot álmodik, amelynek az előszobájába sem engedték volna be. Most meg kegyúrként élvezi az egykor »csuhásoknak« mondottak lihegő imádatát.”