Másokkal egyedül, kütyüvel a kézben

„Mikor SMS-ezünk, e-mailt írunk vagy tartalmakat osztunk meg a közösségi oldalakon, olyan képet sugárzunk magunkról, amilyet mi szeretnénk. Szerkesztünk, törlünk, retusálunk. Pedig a valódi beszélgetések szemtől szemben zajlanak, és nem tudhatjuk előre, hogy mit fogunk mondani a következő percben. Nehéznek érezzük a társalgást, mert közben nem tudjuk szerkeszteni a mondandónkat, és így nem tudjuk azt az arcunkat mutatni, amit szeretnénk. »Az emberi kapcsolatok gazdagok, egyben zavarosak és igénybe vesznek minket. A technológia segítségével megtisztítjuk őket. Feláldozzuk a beszélgetéseket a puszta kapcsolatért.«

További probléma, hogy a folyamatosan kéznél lévő telefonjaink hozzájárulnak ahhoz, hogy csak a minket érdeklő dolgokra fordítsunk figyelmet. A készülékek felé fordulunk, ha egy beszélgetés már nem érdekel minket, így pedig egyre inkább elveszítjük a kapcsolatot a barátainkkal, a családtagjainkkal és a munkatársainkkal. »Többet várunk el a technológiától, és kevesebbet egymástól«, mint ahogy könyvének alcíme is fogalmaz. (Ezt erősíti meg például az a múlt hónapban publikált kutatási eredmény, mely összefüggést talált az okostelefon-használat mértéke és a szociális érzéketlenség, a környezetünkre való odafigyelés hiányának szintje között.)

z emberek egymással szeretnének lenni, de közben valahol máshol is, a másokra irányuló figyelem mennyiségét pedig pontosan meg akarják határozni. »Ne legyen se túl sok, se túl kevés.« Turkle ezt nevezi Goldilocks-állapotnak (A »Goldilocks és a három medve« egy angol mese, melyben a címszereplő kislány a medvék házában vagy túlságosan nagynak, forrónak, stb. találja a dolgokat, vagy túl kicsinek, hidegnek vagy pedig éppen megfelelőnek. Tehát a Goldilocks-állapot egyfajta köztes állapotnak tekinthető). Viszont az a távolságtartás, amit bizonyos emberek iránt bizonyos helyzetekben, például egy tárgyalóban épp megfelelőnek érzünk, teljesen alkalmatlan más szituációkban, mondjuk a gyereknevelés során.”