„Lassan már közhelyszámba megy annak fölismerése, hogy 1. a civil mozgalmak bármennyire képesek is a kormánnyal szembeni mozgósításra, megbuktatni a kormányt a választásokon csak valamely politikai párt vagy pártszövetség lehet képes; 2. a demokratikus ellenzék pártjainak nem elegendő célkitűzés a kormány megbuktatása, hanem rendelkezniük kell egy legalább minimálisan közös cselekvési platformmal is. Azt is mindenki tudja, hogy ennek útjában viszont számos nehézség áll. Szép példát produkált erre nemrég az alternatív párt egyik vezetője kiváló hetilapunknak írt cikkében. (...)
Miféle ellenzék az olyan, amely alapvető kérdésekben a kormány és a kormánypárt szólamait szajkózza? És miért sértődik meg, ha valaki (nem én) azt mondja róla, hogy valójában a kormánypárt potenciális szövetségese és koalíciós partnere? Kérdezem ezt én, aki szintén a cikkíró által emlegetett »boldog-boldogtalan« kategóriájába tartozom. Pontosabban a boldogtalanokéba, amiért ilyesmiket kell olvasnom.”