„Komoly érdeklődés veszi körül az RTL-Klub Csillag születik című műsorának új zsűritagját, akire nem a népszerű megértő, könnyező szerepet osztották ki, hanem a keményen odavágó, megmondó ember feladatát. Eddig úgy tűnik, eleget is tett Puzsér Róbert a kívánalmaknak, nem rejtette véka alá véleményét, s az többnyire kiábrándítóan kritikus volt. A veszély természetesen fennáll, hogy egy magabiztos, és szenvedélyes hévvel ítéletet mondó ember esetleg kijelentéseivel a durvaság határát üti meg. Azt is tudjuk, hogy versenyzőként az az ember, aki tökéletlen produkciójával odaáll ország-világ nyilvánossága elé, az úgy kínálja fel magát jónak és rossznak, mintha levetkőzne. Egyfajta intimitás ez, és éppen ezért a kemény kritika egyben megalázottá is teszi őt. Bizonyára lesz, aki úgy érzi, hogy Puzsér Róbert legalábbis csizmákkal taposott rajta. A sérelemérzés mondhatnánk jogos is, hiszen olyan mond ítéletet, aki csupán a néző szemszögéből mond kritikát, és fogalma sincs azokról a nehézségekről, azokról a buktatókról, azokról a tapasztalatokról, amik egy kezdő előadó első próbálkozásaihoz hozá tartoznak.
Puzsér Róbertet kemény megmondásai ellenére szimpatikus alaknak mondhatnánk. Pontosan azért, mert hiányzik róla a könnyes, olvadó máz, hiányzik belőle a sznobéria. Az a hév, amivel videóblogján a népbutítás ellen ágál, meglátásai az országot mozgató »szélsőséges félelemről«, a politikáról, az értelmiségi tartásról radikálisak, és nagyon józanak. Az alkotó, az ítész függetlensége, szuverenitása valóban az értelmiségi lét egyik legfőbb kiindulópontja. Ugyanakkor szorongva érezzük itt azt az ellentmondást, vajon miként érvényesülhet ez a szabadság abban a közegben, amely az előadóművészet legnívótlanabbjának versenyeztetését végzi? Egy tehetségkutató műsor, amely a legszélesebb tömegigények kielégítését célozza meg. Egyszer Németországban kísérletet tettek rá, hogy komoly felkészültségű énekesekkel rendezzenek meg egy tehetségkutató versenyt. A műsor csúfos kudarcot vallott, túl tökéletesek, túl készek voltak a versenyzők, túl közel volt egymáshoz a tudásuk és tehetségük. A nézők unalmasnak tartották az egészet. A jelenlegi tehetségkutató show-k nem ebbe a kategóriába tartoznak, s ritka kivételtől eltekintve másra nem is jók, mint hogy egy adott év celebjét kitermeljék, a következő években a legtöbb nyertes énekelhet aztán a városvégi bevásárlóközpontok parkolójában, meg a kínkálókupáti falunapon.”