„A Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége tegnap nagy lépést tett a szabadság kapuja felé. A Fővárosi Vízművek reprivatizációjával leakasztotta választói nyakából a pórázok egyikét. Ezentúl nem Nicolas Sarkozynél, Angela Merkelnél vagy a Kereskedelmi Világszervezetnél kell panaszkodnunk, ha sokalljuk a húszezer forintos vízszámlát, hanem elég lesz csúnyán néznünk képviselőinkre. Mégiscsak elérhetőbbek ők, mint a kinti topmenedzserek, és talán az is fontos nekik, hogy legközelebb is kiérdemlik-e majd a voksunkat vagy sem (ami viszont a Kereskedelmi Világszervezetet a legkevésbé sem érdekli). (...)
Budapest jobboldali vezetése ugyanakkor hálátlan lépést tett: a főváros nagy pénzügyi problémái ellenére a jövőbe fektetett be. Az önkormányzat büdzséjéből 15,1 milliárd forintot vesz most ki, hogy a következő tíz évben ne kelljen 49 milliárd forintot (!) fizetni a francia-német konzorcium parádés közreműködéséért Budapest ivóvízellátásában. Ez az, amire a balliberálisok sosem voltak képesek, és nagy kérdés, hogy a választók megértik-e: ma azért nélkülözünk, hogy öt-tíz év múlva jobb legyen.
Ám a ciklus végén csak akkor vághatjuk a mafla, mocsárlecsapolós pannon puma arcába, hogy »rosszul tudod, haver, az állam igenis lehet jó gazda«, ha a visszaszerzett vagyontárgyak valóban jó kezekbe kerülnek. Ha a közvagyonból nem csipegethetnek a múlt oligarchái, és nem fedik el többé a gazdálkodás közérdekű adatait az üzleti és a banktitok hamis hivatkozásával.”