„– A Heti Válasznak nyilatkozva azt mondta, még mindig érzékelhető a balliberális médiatúlsúly.
– Amióta csak a pályán vagyok, ezt érzem. Az elmúlt néhány év alatt ugyan megerősödtek a jobboldali médiumok, és darabszámra nem is lehet már azt mondani, hogy ne lenne kiegyenlített a mezőny. Ám hatásukban, hangerejükben, befolyásukban egészen más szinten vannak még a baloldali orgánumok, különösen, ha a határokon átnyúló szerepüket tekintjük. Van mit tanulnunk tőlük, ezt nem is tagadom.
Azonban meg kell jegyezni azt is, hogy ők szinte soha nem vállalják fel az irányultságukat. Félig viccesen évek óta szóvá teszem azt a megfigyelésemet, hogy Magyarországon baloldali újságíró nincs. Vagyunk mi itt, a jobboldalon, és vannak a függetlenek. Innen kezdve aztán döntse el szegény hallgató, aki mondjuk a Klubrádiót hallgatja, hogy ugyan miért is hasonlít kísértetiesen ez a szöveg arra, amit Gyurcsányéktól vagy éppen az MSZP-sektől hallott. De a kérdés továbbra is adott. Vajon tényleg jó-e az, ha ezt a helyzetet mi kiegyenlítjük? Nekem meggyőződésem, hogy akkor tesz jót egy ilyen médium, ha kertelés nélkül felvállalja identitását, ám a rádiós műfajok sokszínűségét arra használja, hogy csak ott enged teret ennek az értékrendi választásnak, ahol az írott és íratlan szabályok ezt lehetővé teszik. Hírműsorban például nem lehet ezt megtenni, annak objektívnak kell lennie.
– Mit tanulnának el a riválisaiktól?
– Azon elvtársak elődeinek köszönhetően, akik most a demokrácia állapota miatt sírnak, én csak oroszul tanulhattam. Következésképpen én nem tudtam évtizedekkel ezelőtt angol, francia, német újságíróbarátokra szert tenni és máig tartó gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani velük. Viszont kollégáim java része fiatalabb nálam, és beszélnek is különböző nyelveket, így aztán a negyvenöt év mellőzöttség után felnövő rendkívül fiatal konzervatív újságíró-társadalomnak gyorsan pótolnia kell ezt a hiányt.”