Dzsentri virtus – a kormánynak akut IMF-undora van

„Idén lejár 1,5 milliárd eurónyi államkötvényünk, plusz kell fizetni vagy 1 milliárd kamatot is a többi kintlévőre, meg az IMF-nek is vissza kell adni vagy 4 milliárdot, tehát be kéne vonni bő 6 milliárd eurót. Nem mindegy, hogy ez milyen kamatszint mellett történik. Ha államkötvényt bocsátunk ki (mondjuk jó esetben 6,5%-os hozam mellett), akkor az kb. éves 250 millió eurónyi többletköltséget jelent, azaz éves 70 milliárd forintot. Ha ezt a pénzt az IMF-től vennénk fel ( 3%-os kamatszint alatt) piaci finanszírozás helyett, akkor ennyivel kevesebb lenne az ÉVES kamatkiadásunk. Óriási összegekről van szó, a szabadságharc láthatóan nem olcsó dolog. De ha legalább lenne értelme, még meg is értenénk. Ha a piaci finanszírozás más tekintetben kedvezőbb lenne, akkor mondhatnánk rá, hogy OK, drágább, de jobb. Ám pusztán azért éves soktízmilliárdot kifizetni mert a kormányzatnak akut IMF-undora van, kissé túlzás. Amolyan dzsentri virtus.

Hiszen  mindezt miért teszi a kormányzat? Mert 2010-től úgy gondolta, hogy az IMF helyett – amely követelésekkel áll elő, nem hajlandó bármit finanszírozni, azaz leszűkíti a kormány mozgásterét – inkább piacról von be forrást, mert azok nem ugatnak bele a kormányzati gazdaságpolitikába. Természetesen az elmúlt egy évben kiderült mindenki számára (persze nem meglepetés, ezt is tudni lehetett, de most már legalább meg is tapasztaltuk, tehát vitatni sem lehet), hogy a piacokkal sem lehet mindent lenyeletni, ugyanúgy elvárásaik vannak, ha rossz folyamatokat látnak, akkor nem adnak pénzt, azaz ugyanúgy leszűkítik a kormány mozgásterét.

Összegezve: mindegy honnan veszünk fel pénzt, nincs gazdaságpolitikai autonómiánk (mivel el vagyunk adósodva). Vagy a piac, vagy az IMF elvárásainak meg kell felelnünk (nem is nagyon tér el e kettő egymástól). A kormányzat ennek ellenére ragaszkodik a drágább piaci finanszírozáshoz. Előnye semmi, de legalább drágább. Ez az értelmetlenség minden magyarnak éves sokezer forintjába kerül. Okos.”